Infostart.hu
eur:
361.89
usd:
311.92
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Budapesttől Bamakóig tart a flúgos futam

Szombat reggel indul a fővárosból a harmadik Budapest-Bamako-rali. Szabó Gál András, a köznyelvben "fapados Dakarnak" is nevezett verseny ötletgazdája elmondta: a terepjárók és motorok mellett idén egy fagylaltoskocsi, egy Velorex és két busz is indul a futamon.

Százötven csapat vesz részt a 2008-as Budapest-Bamako-ralin, a legtöbben a fővárosból rajtolnak el, míg a külföldi párosok később csatlakoznak a mezőnyhöz - mondta az InfoRádiónak a sivatagi verseny ötletgazdája.

Szabó Gál András hozzátette: a mezőny meglehetősen vegyes, lesznek, akik luxusterepjáróval, pick-uppal vesznek részt a futamon, de indulnak motorosok is, sőt, egy Velorex legénysége is megpróbál megküzdeni az elemekkel a kelet-európai kocsik, buszok, egy fagylaltoskocsi és egy mentőautó legénységével egyetemben.

A versenykategóriában induló negyven csapat vérre menő csatát vív majd a győzelemért, őket követik majd a túrakategória résztvevői. A két kategória indulóinak azonos útvonalat kell teljesíteniük - mondta "A Nagy Afrikai Futam" kitalálója.

A mezőny Budapest belvárosából indul, áthalad a Lánchídon, majd az M1-M7-es közös szakaszán. A versenyzők az országot a 8-as úton, Szentgotthárdnál hagyják el.

Ezután következik Ausztria, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, majd a mezőny innen Marokkóba hajózik január 15-én. Átvágnak Nyugat-Szaharán és Mauritánián, majd következik Mali és az ország fővárosa, az úti cél, Bamako.

A futam ötletgazdája elmondta: nem tart az afrikai szakaszoktól, sokkal inkább aggódik amiatt, ami Székesfehérvár és Körmend között történhet, itt ugyanis "sokkal csúszósabbak az utak,sokkal hülyébben vezetnek az emberek és sokkal nagyobbak a kamionok".

A versenyből - mondta Szabó Gál András - nem lehet kiesni. Ha valamelyik csapat járműve végképp lerobban, eladhatja és vehet egy újat.

Tavaly egy csapat négy autót használt el a futam során - emlékezett vissza a szervező.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×