Infostart.hu
eur:
361.76
usd:
311.58
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Kilenc segélyhívás ellenére sem mentek ki a haldoklóhoz

Sem a mentők, sem a rendőrök nem értek ki időben egy ausztráliai strandra, ahol egy családot fiatalok támadtak meg. A családfő belehalt a sérüléseibe, pedig a hozzátartozói kilencszer is hívták a segélyvonalat, illetve a helyi rendőrséget.

A 49 éves William Rowe és családtagjai karácsonykor kriketteztek a tengerparton a nyugat-ausztráliai Perth közelében, amikor egy csapat fiatal megtámadta őket.

A kétségbeesett emberek hatszor hívták a segélyvonalat, háromszor pedig a helyi rendőrséget, de sokáig nem történt semmi, ezért az eszméletlen családfőt autóval vitték kórházba, ahol belehalt az ütésekbe.

Chris Dawson, a geraldtoni rendőrség aznap szolgálatban lévő parancsnoka azzal védekezett, hogy a hívások idején több veszélyes bűncselekmény is történt a városban, ahova ki kellett menniük a kollégáinak.

Ezek között volt betörés, családon belüli erőszak és egy késsel fenyegetőző férfi, bár a rendőrtiszt nem adott pontos beszámolót ezek idejéről. A Rowe család néhány hívásának minőségét rontotta, hogy közben védekezniük kellett a támadók ellen.

Chris Dawson szerint a rendőrök 21 perccel az első hívás után kiértek a helyszínre, ahonnan addigra az elkövetők és az áldozatok is eltűntek. A bűncselekménnyel összefüggésben egy 21 éves férfit és egy csapat tinédzsert vettek őrizetbe.

Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Magyar-kormány: egyre közelebb a magyar EU-források kiszabadítása; teljesítette egy ígéretét a miniszterelnök

Magyar-kormány: egyre közelebb a magyar EU-források kiszabadítása; teljesítette egy ígéretét a miniszterelnök

Magyar Péter kormánya hétfőn tartotta második ülését, amelyen több érzékeny területen – köztük a költségvetés, az egészségügy, a paksi atomerőmű és az MTVA működése kapcsán – soron kívüli vizsgálatot rendelt el. A kabinet szerint az Orbán-kormány eltitkolt tételekkel és valótlan adatokkal hagyta hátra az idei büdzsét, amit a Fidesz–KDNP visszautasított. Közjogi feszültséget okozott, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök megtagadta a lemondást, a miniszterelnök pedig ismét távozásra szólította fel. A külpolitikai irányváltás részeként magyar–ukrán tárgyalások indulnak a kárpátaljai magyarok jogairól, Magyar Péter első hivatalos külföldi útja pedig Lengyelországba vezet. Magyar Péter kedd reggel újabb részleteket osztott meg a nyilvánossággal a 2024-ben kirobbant ügyhöz kapcsolódó, a bicskei gyermekotthonban történt elnöki kegyelemről. Kármán András és Kapitány István miniszterek pedig tárgyalnak az Európai Bizottság képviselőivel az EU-források kiszabadításáról. A kormányalakításról és a kapcsolódó döntésekről folyamatosan frissülő tudósításban számolunk be.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×