Infostart.hu
eur:
392.31
usd:
340.81
bux:
122255.73
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Lefoglalták Elton John pornográf fotóját

Lefoglalta a rendőrség Sir Elton John fotógyűjteményének egy darabját: a hatóság szerint ugyanis lehetséges, hogy gyermekpornográfia látható rajta.

A képet, amelyen két fiatal lány pózol, és egyikük széttárt lábakkal ül, egy amerikai fotóművésznő, Nan Goldin készítette.

A felvétel része a neves fotós Thanksgiving (Hálaadás) című sorozatának, amelyet a brit Baltic Gallery állít ki. A tárlat szeptember 21-én nyílt meg Nan Goldin 1973 és 1999 között készített műveiből, egy nappal korábban azonban a rendőrség lefoglalta az egyik képet.

A hatóságot valószínűleg a galéria egyik segédvezetője értesítette, miután maga is végignézte a kiállítási anyagot. Aggódott, hogy a kép - amelyet most a brit ügyészségi ellenőrző hivatal vizsgál - sértő lehet.

Korábban is érték bírálatok

A rendőrség munkatársa elmondta: vizsgálják, hogy kik szerepelnek a fotókon, hogy a kép milyen körülmények között készült, és kinek a tulajdona. Hozzátette: azért nézték meg a képet, mert a galéria egyik munkatársa kikérte a véleményüket, mielőtt a tárlatot megnyitották.

A fotóművész korábbi munkáit is sokan kritizálták: 2001-ben egy olyan fényképét mutatták be, amelyen egy meztelen kislány egy másik, félig pucér gyerek széttárt lábai között néz a kamerába. Akkor Nan Goldint azzal vádolták, hogy kihasználja a gyerekeket, hogy pénzt keressen.

Önéletrajzi ihletés?

Egyesek szerint a fotós 1990-es évek óta készült képei saját, nehéz éveit tükrözik: a művésznő Washingtonban született, de megszökött otthonról, és több család is nevelte. Később New Yorkba költözött, művészeti iskolát végzett, ekkor készültek első híres, alkoholistákról, drogosokról és AIDS-betegekről.

Sir Elton John, akinek gyűjteményét most - a vitatott képen kívül - kiállítja a Baltic Gallery, hosszú évek óta rajong Nan Goldin művészetéért, barátságot is kötött a fotóssal.

Címlapról ajánljuk
ÉLŐ: Sporting Braga–Ferencváros 4-0
európa-liga, nyolcaddöntő, visszavágó

ÉLŐ: Sporting Braga–Ferencváros 4-0

A Ferencváros az első mérkőzésen 2–0-s előnyt szerzett, így lépett pályára a bragai visszavágón, a tét az Európa-liga legjobb nyolc csapata közé kerülés. A Braga az első negyedóra végén kiegyenlítette a hátrányát, így kezdődhetett minden elölről – aztán jött a harmadik gól is. A szünetben így összesítésben hátránnyal fordult a magyar csapat. Aztán a második félidőben a helyzet fokozódott...

Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Donald Trump amerikai elnök felszólította szövetségeseit, hogy katonai erővel segítsék a Hormuzi-szoros blokádjának feloldását. Az InfoRádió mindennek a világpolitikára gyakorolt hatásairól kérdezte Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársát.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Majkopot támadta Ukrajna, elakadtak a béketárgyalások - Szerdai híreink az ukrán frontról, percről percre

Majkopot támadta Ukrajna, elakadtak a béketárgyalások - Szerdai híreink az ukrán frontról, percről percre

Dróntámadás érte Majkopot, Adigeföld székhelyét, Oroszország területén. Moszkva Kurszkot és Odesszát támadta nagy hatótávolságú fegyverekkel. Nagyon úgy fest, hogy az iráni háború miatt a béketárgyalások egyelőre elakadtak - Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyíltan beszélt arról, hogy a közel-keleti háború miatt nem tudják folytatni az egyeztetéseket. Az orosz hadsereg közben Kosztyantynivka, Huljajpole és Pokrovszk térségében támad nagy erőkkel. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború szerdai fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×