Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
326.97
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Családi szégyen: negyven évig titkolta beteg fiát a világhírű apa

Annyira szégyellte Down-kóros fiát Arthur Miller, hogy majdnem négy évtizeden keresztül még a létezését is eltitkolta. A világhírű drámaíró, Marilyn Monroe volt férje még az életrajzában sem említette meg, hogy Daniel a világon van.

Arthur Miller darabjai a bűntudat és az erkölcs kérdéseit feszegették, őt magát azonban a jelek szerint kevéssé foglalkoztatták ezek a problémák: beteg fiát eltüntette egy zárt intézetben, és gyakorlatilag minden kapcsolatot meg is szakított vele.

A most 41 éves Daniel létezéséről mindössze két évvel ezelőtt bekövetkezett halála előtt hat héttel tett említést először - derítette ki a Vanity Fair magazin. Akkor írta meg ugyanis a végrendeletét, amelyben a vagyonát egyenlő részben osztotta fel Daniel és három másik gyermeke között.

Daniel Rebecca Miller színésznő öccse. Édesanyjuk, Inge Morath fotós Miller harmadik felesége volt; Daniel 1966-ban született. Miller állítólag "mongolidiótának" nevezte a fiát, és egyik barátjának azt mondta: "eltűntetem a kölyköt az útból".

Az édesanyja hiába akarta ápolni és nevelni a fiút, Miller nem egyezett bele, hogy a gyerek otthon maradjon, mert nem akarta, hogy Rebeccával együtt nőjön fel. A beteg gyerek így egy túlzsúfolt connecticuti otthonba került, amelyben olyan botrányosak voltak a körülmények, hogy a nyolcvanas években egy család be is perelte az intézményt.

Sikerei sem hatották meg az apját

A fiú 17 éves koráig maradt itt, és az apját még az sem hatotta meg, hogy szép sikereket ért el a paralompián síelésben, kerékpározásban, futásban és tekézésben.

Danielt most egy idős házaspár ápolja. "Daniel a családunk tagja. Nagyon aktív, boldog életet él, olyan emberek veszik körül, akik szeretik" - mondta róla a nővére.

Kiderült, hogy Miller a barátainak sem nagyon beszélt a fiúról, és szinte soha nem látogatta az otthonban, ahova pedig a felesége minden héten elutazott.

Daniel miatt alaposan át kell értékelni Miller életművét - erről már meg is indult a vita az interneten.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×