Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Volt ügynöke pereli a Jóbarátok sztárját

Egymillió dollárra pereli Matt LeBlanc-t a volt ügynöke. Állítólag ennyi jutalékkal tartozik neki a Jóbarátok egykori sztárja.

Camille Cerio, akit állítólag annak idején romantikus szálak is fűztek a Jóbarátok sztárjához, 1995-ig volt Matt LeBlanc ügynöke. Az asszony azonban azt állítja a Los Angeles-i bírósághoz benyújtott keresetében, hogy még három évig adott LeBlanc-nak karriertanácsokat.

A keresethez mellékelt egy levelet is, amelyet a sztártól 1994-ben kapott. Ebben Matt LeBlanc 15 százalékos jutalékot ígért neki - többek között a Jóbarátokért kapott gázsijából.

Az egykori ügynök most azt követeli, hogy a 40 éves sztár a bíróság előtt mutassa be bankszámlájának kivonatát, amelyből kiderülne, mennyit kapott a tíz évig nagy sikerrel futó sorozatban játszott szerepéért, illetve a "Joey" című televíziós sorozatért.

A Jóbarátok 2004-ben ért véget, LeBlanc azonban a Joey-ban a régi szerepkörét vitte tovább. Az ügynök ugyanis azt állítja, ez után is jár neki jutalék.

A sztár határozottan tagadja, hogy tartozna egykori ügynökének. "Semmiféle megállapodás nem létezik a két fél között" - állítja Matt LeBlanc ügyvédje.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×