eur:
389.14
usd:
361.27
bux:
68455.09
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Megszüntették a nyomozást a Kármán Irén fia elleni állítólagos kényszervallatás ügyében

Megszüntette az ügyészség a nyomozást Kármán Irén újságírónő fia állítólagos kényszervallatásának ügyében - adta hírül a Magyar Televízió Híradója pénteken. A nyomozás azért indult, mert az újságírónő azt állította: fiát veréssel fenyegették a rendőrök, amikor anyja bántalmazásáról kérdezték.

A hírműsorban azt mondták, az ügyészség szerint a három órán át tartó kihallgatáson semmi olyan nem hangzott el, amit a fiú fenyegetésnek érezhetett volna.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség június végén rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen, mert az elrabolt és bántalmazott újságírónő, Kármán Irén fiát állítólag atrocitások érték a kihallgatásán.

Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője korábban azt mondta, a Nemzeti Nyomozó Iroda átiratot küldött az ügyészségnek arról, hogy Kármán Irén, valamint szerzőtársa, Labancz Ferenc egykori rendőrségi nyomozó olyan kijelentéseket tettek a sajtóban, amelyekből arra lehet következtetni, hogy a rendőrség meg nem engedett módon hallgatta ki az újságírónő 16 éves fiát.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×