Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.34
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

A hazug ember nem mocorog

A szemkontaktust kerülő, idegesen orrához, hajához nyúlkáló hazudozó képét megdönteni látszik egy új kutatás. Olasz és brit tudósok szerint ugyanis nem több, inkább kevesebb mozdulatot tesz az, aki hazudik, ráadásul ugyanannyiszor néznek az ember szemébe mint azok, akik igazat mondanak.

Általános feltevés, hogy amikor egy ember hazudik, akkor többször vakarja meg például az orrát, és többet játszik a hajával - mondta Samantha Mann pszichológus, a non-verbális viselkedéssel foglalkozó Journal of Nonverbal Behaviour című szaklapban megjelent cikk társszerzője.

Ilyen öntudatlan mozdulatokkal próbálja megnyugtatni ugyanis magát az az ember, aki kiszolgáltatottnak, vagy sebezhetőnek érzi magát.

A 130 önkéntes vizsgálatával végzett kutatás azonban azt mutatja, hogy a hazudó ember nem hagyja, hogy ezek a mozdulatok eluralják, hanem tudatosan nyugton marad, és legalább olyan gyakran néz a másik szemébe, mint azok, akik igazat mondanak.

"Az, aki hazudik, ráadásul erősebben koncentrál, és amikor az ember erősebben koncentrál, akkor kevesebbet is mozog" - tette hozzá Samantha Mann.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×