Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Megkezdődik a Da Vinci-kód pere

Két héten belül kiderülhet, hogy tényleg lopta-e a Da Vinci-kód világsikerű könyv ötletét a szerző, Dan Brown. A Londonban hétfőn kezdődő per tétje ugyanis nem kisebb, mint hogy kiderüljön: eredeti-e a történet, vagy a szerzőnek és kiadójának több millió fontos kártérítést kell fizetnie.

Egy korábbi, hasonló mű szerzői azzal vádolják Dan Brown-t, a Da Vinci-kód multimilliomos szerzőjét, hogy ellopta könyvük alapötletét. A szerzői jogi per hétfőn kezdődik a londoni legfelsőbb bíróságon.

Michael Baigent és Richard Leigh még 1982-ben jelentette meg Henry Lincolnnal közösen A szent vér és a szent kehely című könyvét, melynek története szerint Jézus és Mária Magdolna összeházasodtak, gyermekük született és a család vérvonala egészen napjainkig tovább él, miközben a római katolikus egyház megpróbálja eltitkolni a tényt.

Azok, akik olvasták a Da Vinci-kódot, ismerősnek találhatják a történetet - fent említett szerzők szerint nem véletlenül. Az utóbbi évek egyik legsikeresebb regénye (melyből világszerte mintegy 30 milliót adtak el, és amely 45 millió fontot, azaz körülbelül 16 milliárd 700 millió forintot hozott szerzőjének) ugyanis hasonló történetre épül.

Dan Brown regényében elismeri az 1982-es mű elméleteit. Egyik főhősét ráadásul Sir Leigh Teabingnek nevezte el, ami - egyes vélemények szerint - a korábban született könyv szerzőinek anagrammája (a nevüket alkotó betűkből összeállított szó).

A per érdekessége (azon túl, hogy több millió font a tétje és késleltetheti a belőle készített film bemutatását is) az, hogy az 1982-ben megjelent műnek ugyanaz a kiadója, mint a Da Vinci-kódnak, így az alkotók saját kiadójukat is beperelték.

Ráadául a Da Vinci-kód sikere jót tett a másik műnek is, hiszen azóta jelentősen megnőtt az eladás, és így a szerzőknek befolyó jogdíj összege is.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Az Egyesült Államok közvetítésével Izrael és Libanon egy trilaterális keretmegállapodást írt alá Washingtonban június 26-án. Bár egyezmény még nem békeszerződés, de komoly lehetőség nyílhat az 1948-49 óta tartó háborús állapot lezárására. Mindez azonban azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e kikerülnie Libanonnak a Hezbollah szorításából – erről beszélt az InfoRádióban Nagy Dávid, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője, biztonság- és védelempolitikai szakértő.

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a kétszer is egyenlítő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×