Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
325.14
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
A konyhai alkalmazottak ételeket tulajdonítottak el az iskolában.
Nyitókép: Gyömrő Város Önkormányzata/Facebook

Gyerekektől lopták az ételt a gyömrői önkormányzat konyhai dolgozói

Tettenérés: gyerekektől lopták az ételt a gyömrői önkormányzat konyhai dolgozói. Erről a településvezető számolt be a Facebook-oldalán.

Kisberk Szabolcs polgármester azt írta, hogy a Fekete István Általános Iskola konyhai alkalmazottai évek óta dézsmálhatták a gyermekeknek szánt, és a szülők által kifizetett menzaadagokat.

Hozzátette, hogy a konyhások munkaidejük vége előtt egy órával akartak távozni a konténeriskolából, amikor a parkolóban megkérte őket, hogy mutassák meg a náluk lévő csomagokat.

Mind a négy dolgozónál azonos mennyiségű élelmiszer volt - dekára pontosan szétmérve négy felé -, amit megpróbáltak ellopni” – fogalmazott.

Ezután a polgármester felsorolta, hogy mit talált a négy dolgozónál, s mennyi maradt a gyerekeknek: 6 kilogramm reszelt sajtból 5,1 kilogrammot loptak el, így mindössze 0,9 kilogrammot osztottak szét a több száz gyerek között; a 6 kilogramm sonka felvágottból 3,5 kilogrammot loptak el, 2,5 kilogrammot adtak oda a gyerekeknek; a 6 kilogramm margarin felét, 3 kilogrammot osztottak ki.

Úgy folytatta, hogy ezen felül elloptak majdnem 3 kilogramm zöldpaprikát, 5 kilogramm őszibarackot és egy nagy csomag levesgyöngyöt.

A csomagokból előkerült még sok kész szendvics, több tányér készétel sőt még diétás menü is, az egyik hűtőben pedig több kilogrammnyi maradék köret volt elrejtve.

Kisberk Szabolcs bejegyzése szerint a tettenérést követően kihívta a rendőrséget, akik lopás miatt eljárás indítottak az elkövetők ellen, a polgármester úgy tudja, hogy mind a négyen be is ismerték tettüket.

„Ezek után megkértem, hogy szedjék össze személyes tárgyaikat, hagyják el az iskola épületét, hiszen azonnali hatállyal, fegyelmi kíséretében elbocsájtottam mind a négy konyhai alkalmazottat – fogalmazott.

Közölte, hogy a jövőben az összes konyhát ellenőrizni fogja előre be nem jelentett időpontban. Hasonló eset nem fordulhat többé elő Gyömrőn egyetlen önkormányzati fenntartású intézményben sem – írta a polgármester.

Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Néhány ország vagyonokat keres az amerikai–kínai rivalizáláson

Néhány ország vagyonokat keres az amerikai–kínai rivalizáláson

Akár tetszik, akár nem, sok szegény ország sorsa a természeti erőforrásaitól függ. Mivel iparuk kevésbé fejlett és szolgáltatószektoruk kisebb, mint a gazdag államoké, a föld alatti kincsek döntően befolyásolhatják gazdasági kilátásaikat. Az olaj és az ércek iránti növekvő globális kereslet ösztönözheti a növekedést, vonzhatja a beruházásokat és betömheti a költségvetési lyukakat. A szegényebb országok pénzügyminiszterei közül sokan nosztalgiával emlékeznek vissza a legutóbbi nyersanyag-szuperciklusra, amikor a felemelkedő Kína kielégíthetetlen kereslete felhajtotta a fémek és a fosszilis tüzelőanyagok árát. Az olajeladásoknak is köszönhető, hogy Angola GDP-je 2002 és 2008 között csaknem megduplázódott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×