Infostart.hu
eur:
360.83
usd:
316.75
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
Pikó András (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), a VIII. kerület polgármestere felszólal a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2023. november 29-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Bodacz Balázs elnézést kért Pikó Andrástól és lányától a 2013-as lejárató riport miatt

Tizenhárom évvel a történtek után kért bocsánatot Bodacz Balázs, aki sajtóhírek szerint leendő közmédiás vezető, Pikó Andrástól, Józsefváros polgármesterétől és lányától. A politikus a közösségi oldalán reagált: az elnézéskérést tudomásul veszi, de szerinte ez nem teszi jóvá a 2013-as eseményeket.

„13 év nagy idő. Emiatt el kell fogadom, hogy törlődött az emlékei közül az a nemzeti ünnepen főműsoridőben leadott riportja, ami a gyerekemnek, az azóta az életének véget vető Rózsa Milánnak és a társaiknak az Orbán-kormány traumatizáló bántalmazásának a kezdetét jelentette. A posztom valójában kikényszerítette az emlékezést Önben és az elnézéskérését – de csak 13 év után” – írta Pikó András, Józsefváros polgármestere a közösségi oldalán Bodacz Balázsnak címezve, aki korábban az egyik hozzászólásában kért bocsánatot a politikustól és annak lányától – áll az Index összefoglalójába.n

Pikó András hozzátette, a műsorvezető története és az övé között nincs kapcsolódás. „Ön a jelenből beszél a saját útjáról, amit nem vonok kétségbe, amit elfogadok, de ami nem teszi jóvá a 13 évvel ezelőtt történteket, mert nem történt a mai napig velünk semmi olyan, semmilyen gesztus, bocsánatkérés, ami szükséges lett volna” – fogalmaz a polgármester, aki szerint ez másképp is lehetett volna. Az elnézéskérésre annyit válaszolt: „tudomásul veszem”.

Végezetül lánya, Pikó Fruzsina üzenetét is továbbította Bodacz Balázsnak: „Az akkori diáktársaim nevében is köszönöm a bocsánatkérését. Bárcsak Rózsa Milán is részesülhetett volna benne, hiszen ő az, akinek igazán járt volna, és akinek a legnagyobb szüksége lett volna rá! Reménykedem, hogy az Ön lépése más kollégáira is hatással lehet, és így a többi diák, aki az Önök munkássága által zaklatás áldozataivá vált, is megnyugvást, elégtételt és bocsánatkérést kaphatna. Pikó Fruzsina”

„Elnézést kérek Fruzsinától is és Öntől is a 2013-as riportom miatt” – írta előzőleg Bodacz Balázs a 24.hu összefoglalója szerint.

„Bodacz készítette 2013 márciusában az akkori Hír TV hírhedt »oknyomozó« műsorába, a Célpontba azt az anyagot, melyet március 15-én a nemzeti ünnepen sugároztak »Passzív székházostrom« címmel az akkori Fidesz székházfoglalásban résztvevőkről, Rózsa Milánról leginkább és a Hallgatói Hálózat tagjairól, köztük kiemelten az akkor épp 17 éves lányomról, Pikó Fruzsináról. Ők voltak, ahogy Bodacz elnevezte őket: a »Bajnai gárda«. Hónapokig ezt harsogta a Fidesz és a propagandája. (Azóta hozzáférhetetetlenné tették az anyagot.)” – írta Pikó András korábban, hozzátéve: „Ami valódi sérelmet, maradandó nyomot hagyott rajta, az az volt, ahogy Bodacz, a Célpont és a HírTv, majd utána a szinte teljes akkori Fidesz propaganda megpróbálta lejáratni, kicsinálni a Hallgatói Hálózat diákjait, köztük olyan középiskolásokat, mint ő. Ahogy célkeresztet raktak a hátukra. Elsőként Bodacz Balázs.”

Bodacz Balázs erre reakcióként azt írta: „„Én is úgy tudom, hogy az említett anyag nyilvános felületen már nem tekinthető meg. Minthogy a G-nap után is a HírTV munkatársa maradtam (ekkor éppen baloldai, gyurcsányista árulónak neveztek), így a 2018-as, Fidesz-körök általi visszafoglalás után azonnal ki is rúgtak, a nevemhez köthető korábbi műsorszámokat pedig elérhetetlenné tették. De nem akarok amögé bújni, hogy mivel az említett riport nem nézhető vissza, ezért csak szubjektív véleménynek tekintsem az Ön által leírtakat. Komolyan veszem, higgye el.”

Bodacz Balázs hozzátette: „Szeretném egyértelművé tenni:

– Mindent vállalok az elmúlt több mint két évtizedből, ami a nevemmel, arcommal kiment a csövön. Vállalom a Magyar Nemzetnél töltött éveket is, a Célpontot is, ahogyan a G-nap utáni HírTV-s vagy az ATV-s négy évemet is.
– Vállalom a nagy pillanatokat is, meg a rosszakat is. Ha valamikor esetleg tanítani fogom ezt a szakmát, a rossz pillanataimmal fogom kezdeni. Ha én ezekből tanultam a legtöbbet, akkor talán a pályakezdők számára is hasznos tudás lesz.
– Vállalom akár a pozitív, akár a negatív ítéleteket, minősítéseket a szakmai munkámmal, de a személyemmel kapcsolatban is.
– Vállalom, hogy talán nem én formálom a jövőmet, de a múltam biztosan formál engem.

Műsorkészítőként több mint egy évtizede eltávolodtam attól a stílustól, amit a Célpontban képviseltem. Itt vagyok mindenki szeme előtt: mindenki számára világos, hogy azóta milyen jellegű munkát végzek.

Ezt mondtam a Magyar Hangnak adott 2022-es interjúmban: »Arra a fajta újságírásra pedig, aminek az indulatok gerjesztése a célja, nem vagyok alkalmas.« Nekem is egy út volt. Megérte ide megérkezni.

Ezért külön köszönöm, hogy felidézte az esetet. Az emlékezés erőt ad. Az erő pedig nyugalmat, hogy szembenézzek azzal, ha méltánytalan sérelmeket okoztam akár Önnek és a lányának, akár bárki másnak.

Ezzel a nyugalommal és belátással kérek elnézést Fruzsinától is és Öntől is a 2013-as riportom miatt.”

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×