Korábban írtunk fideszes képviselők vagyonnyilatkozatairól, az Indexen megjelent összeállításban az ellenzék Fideszen kívüli részéről is vannak információk.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke – aki nem ült be az Országgyűlésbe, de záró vagyonnyilatkozatot tennie kellett – továbbra is felerészben tulajdonol egy II. kerületi 123 négyzetméteres és egy 42 négyzetméteres lakást, Balatonfenyvesen pedig haszonélvezője egy 102 négyzetméteres üdülőnek. Az ingóságok között továbbra is feltünteti antik bútorait. A korábbi miniszterelnök-helyettesnek állampapírban 10 millió forintja van, ez nem változott előző vagyonnyilatkozatához képest, készpénze viszont 10 millió forintról 5 millióra csökkent január óta, a számláján lévő 11 millió forint pedig 24 millióra gyarapodott. Szerződés alapján fennálló pénzkövetelése továbbra is 1,5 millió forint, tartozása nincsen. Semjén Zsolt a jövedelemnyilatkozatában májusig a miniszteri fizetését tünteti fel, illetve jelzi, hogy a Polgári Művelődésért Alapítványban betöltött tisztsége után 500 ezer és 1 millió forint közötti díjazásban részesül. A KDNP elnöki posztját díjazás nélkül látja el, ahogy még számos tisztséget is, amelyeket a többi között a Magyar Máltai Lovagok Szövetségében, a vadászkamarában, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanácsban, a Gánti Vértes Vadásztársaságban vagy a Neptun Horgászegyesületben lát el.
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője továbbra is tulajdonosa egy XI. kerületi 138 négyzetméteres lakásnak, felerészben tulajdonol egy balatonkenesei családi házat, és 2025-ben vásárolt egy XI. kerületi 50 négyzetméteres lakást is, amelynek szintén felerészben tulajdonosa. Számláján 8 millió forint van, ami a 2026 januárjában leadott vagyonnyilatkozatához képest 6 millió forintos gyarapodást jelent. Állampapírban továbbra is 9 millió forintot tart. A Belügyminisztérium korábbi parlamenti államtitkára a vagyonnyilatkozatában május 12-éig államtitkári fizetését tünteti fel, valamint jelzi, hogy díjazás nélkül látja el a Makovecz Alapítvány kurátori tisztségét.
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnök-frakcióvezetője továbbra is három ingatlannal rendelkezik, mindegyik Ásotthalmon található: egy 5700 négyzetméteres tanya, egy 8900 négyzetméteres szántó és egy kivett út. Nagy értékű ingósága, autója, értékpapírban, takarékbetétben elhelyezett megtakarítása nincs. Januárban még 11 millió forintos készpénze eltűnt a nyilatkozatából, ezen a soron nem szerepel semmi. Ugyanakkor bankszámláján januárban még nem volt összeg, most 7 millió forint van. Januárban az sem szerepelt a vagyonnyilatkozatában, hogy a más szerződés alapján fennálló pénzkövetelése 10 millió forint. Országgyűlési képviselővé választása előtt Toroczkai László Ásotthalom polgármestereként, illetve megyei képviselőként szerzett adóköteles jövedelmet.
A Mi Hazánk képviselőjének, Dócs Dávidnak a nyilatkozatában több helyszínen 58, főként mezőgazdasági terület szerepel, januárhoz képest 4-gyel nőtt ingatlanjainak száma, van olyan, amelyet májusban vásárolt.
Apáti István, a Mi Hazánk képviselője 31 ingatlant tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában, van köztük legelő, szántó, erdő, gyümölcsös. A képviselő különböző tulajdoni hányadot birtokol az ingatlanokban. Az egyéb közlendőkhöz azt írta, hogy gyermeke nem rendelkezik ingatlan- vagy ingó vagyonnal, és kizárólag magyar állampolgár.
Dúró Dórának (Mi Hazánk) továbbra is megvan a Horthy-szobra, valamint házas- és frakciótársával, Novák Előddel közösen mintegy 2 ezer könyvet is birtokol.





