Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő beszédet mond a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért és a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen tartott budapesti tüntetésen 2025. május 20-án.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Hadházy Ákos egyelőre kiszáll a politikából

Hadházy Ákos azt közölte a Facebook-oldalán, hogy boldog, amiért megbukott a Fidesz, és tudomásul veszi, hogy a szavazók őt „elbocsátották a köz szolgálatából”. Mint írja, magánemberként folytatja, és arra utalt, hogy Szekszárdon állatorvosként fog dolgozni.

„Tizenhárom éve dolgozom a Fidesz bukásán. Vannak dolgok, amiért sokat kell dolgozni, de jó, hogy előbb-utóbb van eredmény. Boldog vagyok” – írta posztjában Hadházy Ákos, aki úgy fogalmazott: „amikor 2013-ban lelepleztem a trafikcsalást, nem akartam politikus lenni. Azt gondoltam, csak addig folytatom, amíg a Fidesz meg nem bukik. Ha így vesszük, ehhez a célhoz elértünk. Azóta persze már tudom, hogy a Fidesz mostani bukása a hazánkat gúzsba kötő korrupció érdemi csökkentésének az első és legfontosabb, de nem az egyetlen feltétele. Ahhoz, hogy Magyarország megtisztuljon, még hosszú út vezet.”

Hadházy azt írja: „a választók most úgy döntöttek, hogy másnak adnak felhatalmazást, engem pedig elbocsátanak a köz szolgálatából. Ezt természetesen tudomásul veszem, gratulálok az utánam jövőknek és őszintén kívánom, hogy az új kormánynak sikerüljön. A mostani nagy felhatalmazás lehetőséget és kötelezettséget is ad erre.

Ezt viszont már magánemberként fogom figyelemmel kísérni.

Egy régi-új szakasz kezdődik tehát az életemben” – írta Hadházy Ákos.

A zuglói választókörzetben 83 százalékos feldolgozottságnál a tiszás Velkey György László áll az élen 52 százalék fölötti eredménnyel, a második a fideszes Radics Béla 25 százalékkal, Hadházy Ákos pedig 17 százalékon áll, vagyis matematikailag is biztos már, hogy a tiszás jelölt nyeri a körzetet.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×