Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Facebook/Tibor Orosz

„Nem rendszert váltani megyünk” – Közelednek a demonstráló kamionok Budapesthez – videók

Akár kétezer kamion és teherautó is részt vehet azon a tiltakozó demonstráción, amelyet a kormány útdíjemelése ellen tartanak a fuvarozók. A járműoszlop Budapest északi kerületeiben halad végig, mielőtt a résztvevők eljutnának a Hősök terére. Déli 12 után kezdett beállni az M0-M3 csomópont, a járműoszlop halad Budapest felé.

A közlekedési tárca néhány hete jelentette be, hogy a gyorsforgalmi utakon 4,3 százalékkal, vagyis az infláció mértékével nőnek a díjak, a főutakon közlekedő teherautók esetében viszont több mint 50 százalékos emelés jön. Ez utóbbit a fuvarozók érdekképviseletei elutasították. Múlt pénteken végül abban állapodtak meg a kormány képviselőivel, hogy az emelés 35 százalékos lesz, és azt is két részletben vezetik be.

A fuvarozók egy része azonban azt a megállapodást is elutasította, ezért hétfőn déltől tiltakozó demonstrációba kezdenek Budapesten és az északi agglomerációban.

A rendőrség szerint 14 és 20 óra között jelentős torlódás lesz a tüntetés által érintett szakaszokon. A kamionosok menete a tervek szerint az M3 bevezető – Róbert Károly körút – Árpád híd – Szentendrei út – Batthyány utca – M0-s autóút – Megyeri híd – M3-as autóút – M3 bevezető – Kós Károly sétány – Állatkerti körút – Hősök tere útvonalon halad végig.

A részletekről közösségi oldalán adott tájékoztatást Sinka István, a demonstráció egyik szervezője. Azt mondta, nem rendszert váltani mennek, hanem egyes intézkedésekkel van gondjuk, az útdíjemelés, a korlátozó táblák kirakása, és ezeknek a gazdaságra és a magyar emberek életére gyakorolt hatása ellen fogják felemelni a szavukat. A 12 pontos követelési listájuknak része a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületével szembeni ellenállás is, azt akarják, hogy ez a szervezet „mondjon le”. Mint Sinka István, hozzátette, minden résztvevőt a biztonságra és a KRESZ-re való maximális odafigyelésre kértek, és arra, hogy a résztvevők mindig engedjék el a tűzoltókat, a mentőket és a rendőröket.

„Nem álltok keresztbe. Ez nem Franciaország. Higgadtan. Mi elég erősek vagyunk egységben ahhoz, hogy végigvigyük ezeket a dolgokat, amiért mi most harcolunk. Ha nem érjük el a célunkat esetleg, akkor folytatódni fog ez a demonstrációs sorozat. Megvannak az eszközeink, megvannak a terveink arra, hogy hogyan folytassuk” – mondta a tiltakozás egyik szervezője.

A fuvarozók 70 százalékát képviselő Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiF büszke az elért eredményekre, de további tárgyalásokat kezdeményez, írta korábban a két szervezet.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium ugyanakkor azt közölte, hogy értetlenül állnak a megállapodást figyelmen kívül hagyó egyéni akciókkal szemben, amelyek a fuvarozókkal kötött megállapodást figyelmen kívül hagyva próbálják megzavarni az ünnepekre készülő ország lakosságának nyugalmát.

Frissítés, 12.40: Beállt az M0-s M3-as csomópont, a kamionosok időnként dudálva haladnak Budapest felé.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×