Infostart.hu
eur:
389.48
usd:
330.27
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Magyar Péter a Tisza Párt csákberényi országjáró állomásán.
Nyitókép: Magyar Péter / Facebook

Magyar Péter: a Fidesznek legutóbb februárban voltak csak jelöltjei, nekünk előbb lesznek

Csákberényben szerda este útjára indította a Tisza Párt újabb országjárását Magyar Péter pártelnök.

Nem történt még olyan a rendszerváltás óta, hogy egy hivatalban lévő kormány listázza, fenyegeti, zsarolja a magyar embereket – mondta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Csákberényi fórumán, amellyel kezdetét vette a Tisza Párt újabb országjárása.

„Képesek november 4-én megismételni azt, ami már történt a magyar történelemben. Emlékszünk rá, hogy voltak már ilyen idők, amikor valakiket vagy a származásuk vagy a politikai véleményük miatt listáztak, és utána a neveket, az elérhetőségüket nyilvánosságra hozták, majd telefonon és személyesen zaklatták” – hangsúlyozta.

A politikus azt nem árulta el, hogy mennyien vettek részt a most lezárult második Nemzet Hangja szavazásukon, mert – ahogyan fogalmazott –, akkor elmondaná, mennyien töltötték el az applikációjukat.

„Tudom, hogy sokan megijedtek, ez is volt az egyik célja a hatalomnak, mert látta október 23-án, hogy az emberek nem félnek. Én azt kérem, hogy ne féljetek! Nagyon köszönöm azoknak, akik vasárnap óta, az utóbbi pár napban több ezren letöltötték a Tisza Világ applikációt, csak azért is” – mondta Magyar Péter.

A szavazáson 98 százalék mondott igent a 9 százalékos minimálbéres jövedelemadóra és az átlagbért keresők adókedvezményére.

„Hogy a Tisza-kormány megemelje a legalacsonyabb nyugdíjakat, duplájára növelje az időskori járadékot és évi 200 ezer forint támogatást nyújtson SZÉP-kártya formájában az idős honfitársainknak, ezzel is nagyjából 98 százalék értett egyet. A harmadik kérdéssel – én azt hittem, hogy ez egy megosztóbb kérdés lesz, de nem lett az –, mely szerint »egyetért-e azzal, hogy a Tisza-kormány már 1 milliárd forint feletti vagyonokra is 1 százalékos vagyonadót vessen ki«, 96,4 százalék értett egyet” – folytatta.

A Tisza Párt szavazásán 90 százalék támogatta, hogy jelentősen kibővítsék a családi kedvezmények és juttatások körét, és 99 százalék támogatta a független vizsgálatot az elmúlt évtizedek gyermekbántalmazási ügyeinek feltárására, a gyermekvédelmi rendszer megerősítésére.

Magyar Péter beszélt arról is, hogy november 15-én egy városban tart majd fórumot Orbán Viktor miniszterelnökkel.

„Polgármester úr nyilvánosan közzétett posztjában meghívta a leköszönő miniszterelnököt és engem is; hogy ha már mind a ketten a folyók városával leszünk november 15-én, akkor mi lenne, hogyha megejtenénk azt a vitát, amire több évtizede vár a magyar közvélemény” – említette.

Azt is megjegyezte, politikusok és leendő politikusok nem lehetnek túl sokat az emberek között, csak túl keveset.

Tisza-jelöltek – Fidesz-jelöltek?

„Sokszor kérdezik tőlünk, hogy hol vannak már a Tisza jelöltjei. Én azt kérdezném tőlük, hogy megkérdezték már, hogy hol vannak a Fidesz jelöltjei? Merthogy egy 15 éve regnáló állampártról beszélünk, de rengeteg körzetben még megy a marakodás, a húsos fazékhoz szeretnének közelebb kerülni, mert ugye alacsonyabb lesz a leves szintje. Örülnek, ha 30-40 képviselői helyre számíthatnak, úgyhogy még nem tudták egymással a békeharcot lefolytatni; a Fidesznek még nincsenek képviselőjelöltjei, de egyébként 2022-ben a Fidesz – azt hiszem – február elején jelentette be hivatalosan a jelöltjeit. Úgyhogy nem kell izgulni, bármi is történik, a Tiszának előbb lesznek jelöltjei, november 30. a végdátuma a 106 egyéni választókerületi vezető, vagyis országgyűlésiképviselő-jelölt bejelentésének napja” – mondta Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke hozzátette mindenhol három jelölt közül választhatják ki a szavazók – két körben –, hogy kit indítsanak a jövő évi országgyűlési választáson. A voksoláshoz nem kell majd regisztrálni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Tóth Tamás táplálkozási szakértő az InfoRádióban arról beszélt, hogy vannak módszerek, amelyekkel azok is átvészelhetik drasztikus súlygyarapodás nélkül az ünnepeket, akik egyébként sem étkeznek és élnek túl egészségesen. Ha viszont megtörtént a baj, és „bűnbe estünk”, akkor sincs minden veszve.
VIDEÓ
Itt a karácsonyi közlöny, megjelentek a kormány legújabb döntései

Itt a karácsonyi közlöny, megjelentek a kormány legújabb döntései

A karácsony előtt megjelent Magyar Közlöny rendeletei alapján 2026-tól jelentősen emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum, valamint új pótlékrendszer lép életbe a szociális ágazatban dolgozók számára. Az intézkedések az Otthontámogatás jogosultjainak körét is bővítik, továbbá módosítják a nemzetközi örökbefogadás szabályait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×