Infostart.hu
eur:
368.4
usd:
317.81
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Gyorshajtás. Forrás: Getty Images
Nyitókép: Michael Dunning/Getty Images

Ritka nagy ostobaságot csinált ez a sofőr

A közúti versenyzés veszélyes és különösen felelőtlen sűrű forgalomban csinálni, főleg, ha rajtunk kívül még gyerekek is vannak az autóban.

Pedig egy amerikai férfi nemrég éppen ezt tette: a virginiai Hamptonban vették fel, ahogy a kocsisorok között kacsázik - írja a totalcar.hu. Már a kamerás autó mögül a forgalom többi résztvevőjét kerülgetve érkezik meg, vele párhuzamosan pedig motorosok tépik neki. Ezt követően a felvétel készítőjét kikerüli és besorol középre, de megcsúszik és lengedezni kezd. Nem tudja összeszedni, így nekicsapódik egy GMC SUV hátuljának, mire a szedán Yaris hátulja szinte megsemmisül.

A sofőr ezután sem adta fel, autójával lecsorgott egy utcába, abban bízva, hogy a rendőrök ott nem találják meg. Azonban nem volt szerencséje, sikerült egy zsákutcába lesorolnia, amit egy rendőrautó észre is vett. Szinte azonnal elfogták, és kiderült, hogy rajta kívül még egy felnőtt és két gyerek tartózkodott az autóban.

[USA] Street racing/wrecking right in front of a cop
byu/MadiCorax inConvenientCop

A férfit bevitték a helyi rendőrségre, ahol kihallgatták és bezárták. Nemcsak azért kell majd felelnie, mert az utcán versenyzett, hanem mert ezt kiskorúakkal az autóban tette.

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×