Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
133528.69
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Nyitókép: Unsplash

Kis híján balesetet okozott az M7-esen a pánikkormányzás – videó

Az esetet egy forgalomfigyelő kamera is rögzítette, az MKIF pedig levonta a tanulságot.

„A mai esetnél a finom kormánymozdulatok és csak a vezetésre koncentrálás nagy eséllyel mentették volna a helyzetet” – írja Facebook-bejegyzésében az MKIF Zrt. az általuk közzétett videó kapcsán.

A felvételen először az látszik, hogy az M7 autópálya köznyelvben csak érdi emelkedőként emlegetett részen, a főváros felé zavartalanul közlekednek az autók. A belső sávban érkezik egy fekete jármű, mely szépen lassan lehajt a belső elválasztó irányába, hatalmas port verve, majd amikor ezt a sofőr érzékeli, hirtelen elrántja a kormányt.

Emiatt az autó hátulja kibillen, a sofőr próbálja megfogni és visszahozni, de sajnos így is megtalálja a belső szalagkorlátot, majd az újabb korrigálási kísérlet eredményeképpen egyenesen a külső szalagkorlátnak ütközik és ott megáll.

Mint írják, nem sokon múlt, hogy a külső sávban érkező motorost elsodorja a becsapódó autó.

A vállalat külön köszönetet mond azoknak, akik a balesetet látva azonnal megálltak segíteni.

Az MKIF a poszt lezárásaképpen azt tanácsolja, hogyha korrigálni kell, akkor azt a helyzetnek megfelelően tegyük, hiszen autópályás sebességnél az autó (a városi tempóhoz képest) máshogyan reagál a hirtelen irányváltásokra.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

A tegnapi nap számos fontos kormányzati döntést jelentett be Magyar Péter miniszterelnök. A jelzáloghitelek kamatstopja szeptember 30-ig fennmarad, meghosszabbítja a kormánya lakossági napelemes rendszerek és fűtéskorszerűsítések támogatását. Javítási és fejlesztési programot indít a legkritikusabb állapotú intézményekben a kormány. Péntek este megjelent a médiatörvény módosításáról szóló, a Tisza Párt képviselői által beadott törvényjavaslat, amellyel biztosítanák a közmédia függetlenségét a jövőben. A tervezet értelmében jelentősen átalakulna a szervezet működése, az MTVA helyett új felügyeleti szerv jönne létre Független Közmédia Testület néven. Magyar Péter pénteken azt is bejelentette, hogy Magyarország hivatalosan is megállapodott Ukrajnával a kárpátaljai magyar kisebbségek jogaival kapcsolatban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×