Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
324.31
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Pedestrian crosswalk aerial view from above
Nyitókép: Dmytro Varavin/Getty Images

Fékezés nélkül, a zebrán csaphatták el a fiatal párt – videó

Zebrán gázoltak el egy fiatal párt Szombathelyen, hiába próbáltak a kocsi elől elfutni. Az elütött 21 éves fiú azt mondta, hogy körülnéztek, és amikor látták, hogy az autó nem lassít, még futni is próbáltak, de így is elütötték őket. A 19 éves lány az aszfaltra zuhant, zúzódásokkal vitték kórházba.

Pókhálósra tört a szélvédője annak a fekete színű autónak, ami elgázolta a két fiatalt Szombathelyen hétfő kora este, amikor át akartak kelni az úton. Többen is segítségükre siettek, erről az egyik szemtanú beszélt az RTL-nek.

„Az előttünk haladok második autó a zebrán elütött két gyalogost; először a fiú röpült bal oldalra az árokba, a lányt pedig tovább vitte a sofőr a motorháztetőn” – fogalmazott a szemtanú. Utóbbi sérül végül arccal zuhant az aszfaltra. A csatorna úgy tudja, hogy a sofőr úgy nyilatkozott, hogy nem a zebrán keltek át a fiatalok. Ezt az elütött 21 éves fiú cáfolt.

Mint mondta, a párjával akartak átkelni a főúton egy gyalogátkelőhelyen, amikor balról érkezett egy autó. Miután az nem akart megállni, elkezdett futni és párját is magával húzta, de fékezés nélkül elgázolta őket a sofőr – nyilatkozta az RTL-nek.

A párt kórházba vitték; a fiúnak hat hétig mankóval kell járnia, miután vélhetően eltört a medencecsontja, a jobb lábát pedig nem tudja terhelni. A lány lába szintén zúzódott, de inkább az arcán sérült meg.

A baleset helyszínén 30-as sebességkorlátozás van érvényben, de hogy mennyivel ment a sofőr, azt egyelőre nem tudni.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×