Karbantartásra leállítják a paksi atomerőmű 2-es blokkját holnaptól egy hónapig. A munkálatok a blokk biztonságos és megbízható üzemének fenntartását szolgálják, és az atomerőmű szokásos karbantartási ciklusának részét képezik – közölte az erőmű a Portfólióval.
A magyar-francia nukleáris együttműködés erősítése kritikus fontosságú, ugyanis ez alapvető bástyája lesz hazánk energiabiztonságának az elkövetkezendő években - közölte a Párizsban tárgyaló külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a francia ipar- és energiaügyi miniszterrel egyeztetett az együttműködésről. A tárcavezető arról számolt be, hogy a francia vállalatok már az 5. legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon.
Gyanúsítottként hallgatja meg a jövő héten a rendőrség Karácsony Gergely főpolgármestert a Pride megszervezése miatt. Karácsony Gergely az inforádiónak azt mondta, hogy semmilyen jogalapja sincs a gyanúsításnak, a bíróságig se jut el az ügy. A Szivárvány Misszió Alapítványt – mint a rendezvény szervezőjét – eddig nem keresték. A BRFK a gyülekezési törvény márciusban elfogadott módosítására és az ezt kísérő áprilisi alkotmánymódosításra hivatkozva tiltotta be a Budapest Pride-ot.
Antiszemita gyűlöletbeszéd miatt 3 évre kitiltotta Magyarország területéről a Sziget fesztiválra is meghívott Kneecap ír együttest a kormány. Az indoklás szerint a belfasti zenekar fellépése az antiszemita megnyilvánulásai miatt sérti Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit.
Megkezdődött a leépítés a Magyar Állami Operaházban – írja az Index. 29 munkatárstól válnak meg, köztük szakszervezeti tisztségviselőktől is. A szakszervezet szerint ez megtorlás a 2024-es sztrájkért, míg az intézmény tagadja a retorziót.
Elindította országos tanszergyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat. A Radírozzuk ki a különbségeket program célja, hogy Kárpát-medence-szerte legalább 1358 hátrányos helyzetű gyermek tanévkezdése válhasson örömtelibbé.
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a 2 százalékos irányadó kamaton az Európai Központi Bank. A közlemény szerint a pénzintézet továbbra is adatvezérelt módon dönt, és nem köteleződik el egyetlen kamatpálya mellett sem.
Az Európai Unió és Kína kapcsolatának elmélyítését szorgalmazta a pekingi csúcstalálkozón a kínai elnök. Hszi Csin-ping hangsúlyozta: Kína és az unió között nincs alapvető érdekellentét, és bírálta az uniós exportkorlátozásokat. Ursula von der Leyen és António Costa az egyensúlyra és a kereskedelmi hiány csökkentésére helyezte a hangsúlyt.
Német-francia védelmi miniszteri egyeztetéseket tartanak a következő hetekben a harci repülőgépek közös gyártását is célzó programról. A német kancellár és a francia elnök egyetértettek abban, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti, a vámok területén mutatkozó nézeteltérésekre további eszközöket dolgoznak ki.
A német feldolgozóipari cégek többsége már érzi az amerikai vámemelések negatív hatásait – derül ki az ifo gazdaságkutató intézet felméréséből. A megkérdezett vállalatok több mint 60 százaléka szerint a Trump-kormányzat intézkedései rontják üzleti kilátásaikat, és fokozzák a kínai versenyt.
Változatlanul negatív kilátással megerősítette Románia befektetésre ajánlott minősítését a Standard & Poors. A rövid futamidejű kötelezettségek esetében szintén változatlan az ország besorolása.
Az ukrán elnök beterjesztette a korrupcióellenes szervek függetlenségét helyreállítani hivatott törvényjavaslatát, amely az érintettek szerint valóban szavatolja függetlenségüket. Korábban Volodimir Zelenszkij olyan törvényt írt alá, amely csorbította e hatóságok jogköreit, ami miatt nemzetközi kritikákat kapott, és Ukrajnában is tüntettek a lépés ellen.
Ismét Ukrajna uniós felvétele ellen érvelt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A New Yorkban tartózkodó tárcavezető a CNN-nek adott interjúban az Európai Unióval szemben tervezett amerikai vámemelésekre utalva úgy fogalmazott: bár nem lenne könnyű, Magyarország ehhez a helyzethez is tudna alkalmazkodni.
Újabb tömeges légitámadást hajtott végre Ukrajna ellen az orosz hadsereg. A több mint száz drón és 4 rakéta 11 helyszínen okozott károkat, különösen Cserkasziban és Odesszában, ahol több civil is megsérült.
Az ENSZ szerint kínzás és fenyegetés vár az Iránból, illetve Pakisztánból hazatoloncolt afgánokra. A jelentés szerint sok hazatérőt törvényellenesen őrizetbe vettek, más visszatoloncoltak pedig lakóhelyük megváltoztatására vagy bujdosásra kényszerültek a tálibok megtorlásától tartva.
A szlovén parlament másodszor is elfogadta a kannabisz gyógyászati célú termesztéséről és önkéntes eutanáziáról szóló törvényt. A jogszabályokról azért kellett újra szavazni, mert a felsőház, a Nemzeti Tanács a hét elején megvétózta azokat.
Lezuhant az oroszországi Amuri területen eltűnt utasszállító repülőgép. A fedélzeten 40 utas és 6 fős személyzet tartózkodott. Túlélőkről nincsenek információk. A gép leszállás előtt tűnt el a radarokról. A járatot az Angara légitársaság üzemeltette.
Idén minden eddiginél korábban jött el a túlfogyasztás napja, amikorra az emberiség felhasznált annyi természeti erőforrást, amennyit a Föld egy év alatt képes létrehozni vagy megújítani. Tavaly még augusztus 1. volt ez a nap.






