Közeleg augusztus elseje, az amerikai elnök által kilátásba helyezett vámok életbe lépésének napja. Donald Trump bejelentése szerint 30 százalékos vám terhelne minden az EU-ból származó árut. A tagországokban, így Németországban is megoszlanak a vélemények arról, hogy Európa miként reagáljon. Egyes kormányok már most hasonló ellenintézkedéseket sürgetnek, de van, ahol visszafogottságra intenek. Eltérnek a nézetek a német vezetők körében is, míg a szociáldemokrata pénzügyminiszter, Lars Klingbeil szigorú ellenlépéseket követel, a konzervatív kancellár, Friedrich Merz óvatosságra int.
Ebben a helyzetben kétségbeesett felhívást tett közzé a német autóipar. Az ágazatot Donald Trump korábbi, 25 százalékos vámintézkedése már amúgy is sújtja, ezért a Német Autóipari Szövetség (VDA) elnöke szerint az EU-nak nem szabad ellenvámokat kivetnie. Hildegard Müller szerint el kell kerülni az Egyesült Államok és az EU közötti vámvita eszkalálódását, az autóiparra nehezedő többletterhek már eddig is eurómilliárdokat tesznek ki. A szövetség elnöke úgy véli, az esetleges ellenintézkedések negatív hatása az iparágon csapódna le, és hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államokból az EU-ba irányuló autóexport mintegy kétharmada német gyártóktól származik. Ezért szerinte „stratégiailag okos fellépésre” van szükség, mert az ellenvám költsége gyártónként százmillió eurós terhet jelent évente – százalékpontonként.
Hildegard Müller szerint a konfliktusból az EU-nak általános következtetéseket kell levonnia. "Fontos megérteni, hogy Trump ezzel a vámpolitikával akarja újraiparosítani országát” – mondta az elnök, és ebben az unió számára ösztönzőt lát.
„Brüsszelnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy Európa ismét nemzetközileg versenyképessé, vállalatai és termékei pedig vonzóvá váljanak”
– értékelt a VDA vezetője.
Donald Trump április 3-án vetett ki 25 százalékos pótlólagos vámot a nem az Egyesült Államokban gyártott gépjárművek importjára. Az elnök azzal indokolta az intézkedést, hogy az Egyesült Államokat hátrányos helyzetbe hozná a kereskedelmi egyensúly hiánya. Ezt követően július 12-én további 30 százalékos vámmal fenyegette meg az EU-t, ha augusztus elsejéig nem születik megállapodás.
Ezt követően hangsúlyozta az Infostart által is idézett nyilatkozatában a német kancellár, hogy megoldásra van szükség, és ezért ki kell használni az addig terjedő időszakot. Elismerte, hogy a német gazdaságot súlyosan érintenék, „az exportáló vállalatokat alapjaiban rengetnék meg” a védővámok. Ezért mindent meg kíván tenni annak érdekében, hogy Washington ne vezesse be a 30 százalékos vámokat – hangoztatta Friedrich Merz.
„Európában most egységre, az amerikai elnökkel pedig értelmes párbeszédre van szükség”
– fogalmazott a kancellár.
A múlt évben Németország 161 milliárd euró értékben exportált termékeket az Egyesült Államokba. Ezek nagy részét autók, illetve autóipari alkatrészek, továbbá gépek és gyógyszeripari termékek tették ki. Ezzel az Egyesült Államokkal szembeni német kereskedelmi többlet tavaly megközelíttette a 70 milliárd eurót.







