Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
330.35
bux:
116785.22
2026. január 12. hétfő Ernő
Traffic sign for game trail where wild animals cross the road
Nyitókép: hackisan/Getty Images

Üzekednek az őzek, jönnek a tömeges vadbalesetek – csak egy megoldás van

Az autósok most kis túlzással bárhol számíthatnak arra, hogy ki fog ugrani eléjük egy, azt követően pedig még egy vagy akár két őz is – mondta az InfoRádióban Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője, az Országos Magyar Vadászati Védegylet főmunkatársa.

Újra itt az őzek párzási időszaka, és ilyenkor nem ritka, hogy az állatok szokatlan időpontokban, akár nappal is megjelennek az utakon, ezért a balesetek elkerülése érdekében most körültekintőbben kell vezetni – adott ki figyelmeztetést a rendőrség.

Az üzekedés, azaz az őzek párzási időszaka július második felében kezdődik, és hagyományosan augusztus 20. környékéig tart. Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője az InfoRádióban elmondta, ebben az időszakban a szokásosnál sokkal nagyobb területet járnak be az őzek, mozgékonyabbak, aktívabbak napközben is, és amikor az őzbak kergeti az őzsutát, vagy az egyik bak kergeti a rivális bakot, akkor közutat is keresztezhetnek. „Körülbelül hétezer nagyvadelütés történik Magyarországon egy évben, ennek 80 százaléka őzelütés, annak is a nagy része ebben az időszakban, ez alatt a néhány hét alatt következik be” – mondta az Országos Magyar Vadászati Védegylet főmunkatársa.

Azért is jelent kiemelt veszélyt ez az időszak, mert az ő Magyarország legnagyobb egyedszámú nagyvadja, a becsült állomány 370 ezer állat, ezért a szakértő szerint ha ilyenkor valaki autóval közlekedik, akkor „kis túlzással bárhol számíthat arra, hogy ki fog ugrani elé egy, azt követően pedig még egy vagy akár két őz is”.

Földvári Attila szerint azt autósok egyet tehetnek a vadelütés elkerülése érdekében – lassabban kell haladni.

„A legtöbb vadelütéses baleset megelőzhető lenne, ha a körülményeknek megfelelően vezetnének az autósok, sőt, ha szabályosan vezetnének,

mert azért valljuk be, hogy Magyarország mégiscsak a gyorshajtás őshazája. Ráadásul ha 90-es táblát látok, attól még mehetek akár 60-70-nel is, ez megengedett, de nem kötelező haladási sebesség” – mondta a szóvivő.

Rosszabb látási viszonyok között vagy éjszaka fokozott óvatosság javasolt, a sötétben érdemes az út menti növényzetet is figyelni, mert ha valami megcsillan, az jó eséllyel egy vad szeme, ezért érdemes azonnal lassítani. Arra is oda kell figyelni, hogy ha egy állat szalad az autó előtt, még nem nyugodhatunk meg, mert valószínűleg még egy vagy két őz követni fogja, és már volt abból is baleset, hogy az autós ilyen helyzetben a fék helyett a gázra lépett.

Földvári Attila arra is felhívta a figyelmet, hogy a vadelütés közúti balesetnek minősül, és minden esetben érdemes rendőrt hívni, mert az utólagos jogérvényesítéshez szükség lesz a hivatalos jegyzőkönyvre, még a vadelütésre is vonatkozó casco-szerződések is előírják a baleset hivatalos igazolását.

„Az is nagyon fontos, hogy a vadgazdálkodó szervezet a területen értesüljön arról, hogy történt egy vadelütés, hiszen ha a jószág még él, akkor meg kell váltani a szenvedésétől, ha meg nem él, akkor az elpusztult testet valakinek el kell szállítani” – mondta a szóvivő, és hozzátette, a területet ilyenkor körbe szokták járni, mert hiába szaladt el az őz, lehet olyan sérülése, hogy nem tudná túlélni az ütközést.

Egyre többször tűnnek fel nem csak őzek, hanem például vaddisznók is a településeken, de Földvári Attila szerint nem biztos, hogy sokkal több ilyen eset van, csak egyre gyakrabban veszik fel telefonnal, és utána ezek bejárják a közösségi médiát, és emiatt torz lehet a kép.

„Az biztos, hogy az elmúlt évtizedekben egy olyan folyamatot tapasztalunk, hogy bizonyos fajok, amelyek jól tűrik az ember közelségét és az abból adódó egyébként zavaró ingereket,

egyre gyakrabban megjelennek a közvetlen környezetünkben, ilyen a vaddisznó, a róka vagy a dolmányos varjú.

Ha nem szeretnénk, hogy itt legyenek, márpedig nem javasoljuk senkinek, hogy próbálja magához édesgetni ezeket az állatokat, akkor azt a három forrást kell megszüntetni, ami miatt idejönnek: a táplálék, a víz és a búvóhely” – mondta az Országos Magyar Vadászati Védegylet főmunkatársa.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Ennyit fog érni a lakásod fél év múlva - Pontos számokat mondtak a szakértők

Ennyit fog érni a lakásod fél év múlva - Pontos számokat mondtak a szakértők

Hatalmas értéknövekést tapasztalhatott tavaly, aki épp időben vett és persze épp időben adott el lakóingatlant Magyaroszágon. A Magyar Nemzeti Bank várakozása szerint majdnem 29%-os lehetett 2025-ben az átlagos árnövekedés országos szinten, miután az állampapír kamatkifizetések és a nyár végi Otthon Start-bejelentés megtették hatásukat. Hogy ezek után kitarthat-e a lakásár-rali, nőnek-e a bérleti díjak, tovább pörög-e a piac és több lakást adnak-e majd át idén, arról friss Lakáspiaci Hangulatfelmérésünkben a piac szakértőit kérdeztük: számszerű várakozásaik az alábbiakban olvashatóak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×