Infostart.hu
eur:
363.92
usd:
324.96
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Pixabay

Egy település már meg is alkotta saját önazonossági rendeletét, vége az ellenőrizetlen költözködésnek

Mezőkeresztes nem várta meg, hogy hatályba lépjen a helyi önazonossági törvény, a képviselő-testület már elő is rukkolt a helyi verzióval. Így már nem költözhet be akárki csak úgy a településre, illetve ha valaki eladná az ingatlanát, az önkormányzatnak elővásárlási joga van.

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében fekvő Mezőkeresztes önkormányzata már a július elsejei hatályba lépés előtt, június 27-én megalkotta a saját rendeletét a helyi önazonossági törvényről szóló rendeletét, amely elővásárlási jogot biztosít a városvezetésnek – írja a hvg.hu.

A körülbelül 3500 lelkes település képviselő-testülete kijelentette, hogy támogatja a helyben élők boldogulását, főleg azokét, akik a városhoz kötődnek vagy ott dolgoznak. A cél Mezőkeresztes hagyományainak és kultúrájának a megőrzése és a betelepülés korlátozása.

A településvezetés azzal indokolja az elővásárlási jogot, hogy ezzel szeretné megvédeni a helyi közterületek és közintézmények neveit, a településtörténet feldolgozását és a szimbólumokat.

Emellett visszaszorítanák a spekulatív célú ingatlanfelvásárlást, valamint megtartanák a város népességmegtartó képességét.

Az elővásárlási jog gyakorlásáról az önkormányzat minden esetben egyedi eljárásban dönt, ezen hatáskörét a képviselő-testület a pénzügyi és gazdasági bizottságra ruházta át. A bizottság az egyedi döntést megelőzően dönt arról, ha személyes meghallgatás szükséges. A vevő a törvényben meghatározott feltételek mentén élvez mentességet, így például akkor, ha él hozzátartozója a településen, vagy ha lakáscélú állami támogatással, tehát például Csokkal vásárolná az ingatlant.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×