Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
329.88
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Nyitókép: Facebook / Áldott Kereszt Egyesület

A zalaegerszegi cigány közösség is felkereste Ferenc pápa sírját

A zalaegerszegi Áldott Kereszt Egyesület tagjai is részt vettek Ferenc pápa gyászmiséjén, és sírjához is ellátogattak annak a feszületnek a kisebb másával, amely pápai áldást kapott.

"Nagyon sokat kaptunk az egyháztól, és személyesen Ferenc pápától, így amikor meghallottuk halálhírét, tudtuk, hogy el kell jönnünk és el kell tőle búcsúznunk" - nyilatkozta Kövesi Csaba, az egyesület elnöke. Hangoztatta: "nem csak pápát, barátunkat veszítettük el".

Felidézte, hogy utoljára Ferenc pápával a 2023-as budapesti látogatása alkalmával, a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban találkoztak. Első alkalommal pedig megválasztása évében, 2013-ban, amikor a magyarországi cigány közösség több mint kétszáz tagját fogadta a Vatikánban.

Kövesi Csaba Ferenc pápa akkori szavait idézte, miszerint "a cigányok nem az egyház peremén, hanem a közepén vannak".

Úgy vélte, a Vatikánt és egész Rómát ellepő zarándoktömeg Ferenc pápa emberiességét tanúsítja.

A pápa gyászmiséjén magasba tartott kereszt annak a kisebb másolata, amelyet az egyesület 2003-ban csináltatott, és amely II. János Pál pápa áldásában részesült, majd Ferenc pápa is megáldotta. A keresztnek Csatkán építettek egy kápolnát.

A 2015-ben alakult Áldott Kereszt Egyesület célja, hogy a vallás mentén közösséggé kovácsolja a magyarországi római katolikus hívő cigány embereket.

Az egyesület szervezésében a római katolikus cigányok hat alkalommal mentek zarándokútra és találkoztak Ferenc pápával

Ifjabb Kövesi Csaba szerint a Ferenc pápa temetésén részt vevő fiatalok nagy száma azt bizonyítja, hogy II. János Pálhoz hasonlóan Ferenc pápa számára is rendkívül fontosak voltak.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×