Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
315.71
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna
fékezés
Nyitókép: Pixabay

Borzalom az M0-son: nagymama és unokája vesztette életét

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádirata alapján a bíróság felfüggesztett fogházbüntetést szabott ki azzal a férfival szemben, aki teherautóval figyelmetlenségből halálra gázolt egy nagymamát és unokáját. Az ügyészség hosszabb és végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A vádirat és az ítélet szerint a vádlott 2023. január 8-án a XV. kerületben az M0-s autóúton közlekedett tehergépkocsival, amikor nekiütközött a leállósávban defekt miatt veszteglő autóba.

A vádlott a leállósávban álló autótól már csak körülbelül 45 méter távolságra volt, amikor észlelte a gépkocsi mellett tartózkodó utasokat, a sofőr ekkor a tehergépkocsit balra kormányozta, a balesetet azonban már nem tudta elkerülni, a teherautó jobb elejével elütötte a gyalogosokat.

A baleset következtében a nő a helyszínen, a gyermek pedig a kórházba szállítását követően életét vesztette.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a tehergépkocsi vezetőjét halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolta, és vele szemben végrehajtandó fogházbüntetés kiszabását, valamint járművezetéstől eltiltást indítványozott a vádiratban.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a férfit a vád szerint bűnösnek mondta ki, és 2 év fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette, egyúttal 5 évre a közúti járművezetéstől eltiltotta.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a vádlott terhére azért jelentett be fellebbezést, hogy a másodfokú bíróság súlyosítsa a büntetést, hosszabb szabadságvesztést szabjon ki, egyben mellőzze a próbaidőre történő felfüggesztést.

Az ügyészség szerint az ügyben a szabadságvesztés mértéke és a végrehajtásának felfüggesztése ellentétben áll az általános megelőzés követelményével. „A társadalom értékítéletével összhangban nem indokolt a büntetés végrehajtásának a felfüggesztése, ha az elkövető gondatlansága ilyen nagyfokú és a bekövetkezett eredmény ennyire tragikus” – fogalmaztak.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×