Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
324.3
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Hack Péter egyetemi tanár, büntetőjogász beszél a Korrupció és elszámoltatás címmel tartott vitafórumon az ELTE lágymányosi kampuszán 2012. november 6-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Hack Péter: az, hogy a Till Tamás-ügy elévült, jogalkotói hiba is

A 2012-ben elfogadott Btk.-módosítás miatt nem lehet felelősségre vonni Till Tamás gyilkosát – mondta az InfoRádióban Hack Péter. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára hangsúlyozta, egy mostani jogszabály-szigorítás már nem lehet hatással a nagy vihart kavaró ügyre, csak a jövőbeni esetekre lehet alkalmazni.

Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült – jelentette be a rendőrség. Az ügy nagy vihart kavart, mert a 24 éves történt bűncselekménynek egy akkor 10 éves fiú volt az áldozata, a most előkerült elkövető pedig akkor 16 éves volt. A történtek nyomán szinte minden parlamenti párt szigorítást követel, sőt Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője már be is nyújtotta az elévülés megszüntetését célzó törvényjavaslatot.

Hack Péter, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban kifejtette, hogy az elévülés nemcsak a büntetőjogban létezik, ez egy római jogig visszanyúló jogelv. "Azt mondja ki, hogy egy bizonyos idő eltelte után az állam lemond arról, hogy a büntetőigényét az elkövetővel szemben érvényesíti, részben azért, hogy a hatóságokat ösztönözze, hogy ezen az időn belül megtalálják az elkövetőt, részben azért, hogy a hatóságoknak ne legyen korlátlan számú ügy, amivel egyszerre foglalkozni kell" – mondta a büntetőeljárás szakértője, és hozzátette, részben jogpolitikai indok az is, hogy egy bizonyos idő után az elkövető megbüntetése nem méltányos, de ebben az esetben nem az emberölés vagy a háborús bűncselekmények elkövetőiről van szó: évtizedek múlva nem méltányos megbüntetni valakit azért, mert például egy kerékpárt ellopott.

Azt is hangsúlyozta azonban, hogy vannak bűncselekmények, amelyek nem évülnek el, ilyenek a háborús és népellenes bűncselekmények, melyeket a nemzetközi jog szabályoz, de a magyar törvények alapján nem évülnek el a kommunista rendszer alatt elkövetett bűnök sem évülnek el, és az életfogytiglani szabadságvesztéssel büntetendő cselekmények sem.

"Az, hogy a Till Tamás-ügy elévült, jogalkotói hiba is" – emelte ki a szakember, és elmagyarázta, hogy amikor 2000-ben az emberölést elkövették, az akkori Büntető törvénykönyv szerint nem évült el a minősített emberölés, ilyen ha például aljas indokból, különös kegyetlenségből, előre megfontoltan vagy hivatalos személy sérelmére követik el. 2012-ben azonban új Btk.-t fogadott el az Országgyűlés, és az elévülés tilalmánál a minősített emberölés helyett az életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő cselekmények kerültek be a törvénybe. "Mivel a büntetőjognak nem lehet visszaható hatálya, csak akkor, ha kedvezőbb a változás, ezért a Till Tamás sérelmére elkövetett emberölés elkövetőjére a 2012-es szabályt kell alkalmazni.

Ha a parlament 2012-ben meghagyja a régi rendelkezést, akkor az emberölés miatt is felelősségre lehetne vonni az elkövetőt.

Most úgy tűnik, hogy csak az igazságszolgáltatás sérelmére elkövetett cselekmény miatt lehet majd" – magyarázta Hack Péter.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón azt mondta, hogy szerinte nincs akadálya Till Tamás gyilkosának büntetőjogi felelősségre vonásának, csak értelmezni kell a hatályos jogszabályokat. Hack Péter szerint viszont a szabályok egyértelműek, és ezeket a rendőrség és az ügyészség is úgy értelmezte, hogy mivel az életfogytig tartó büntetés fiatalkorú elkövetőnél nem jöhet szóba, és 16 éves volt az elkövető az emberülés idején, ezért a maximális büntetési tétel 15 évnyi szabadságvesztés, a cselekmény ezért 15 év után elévült.

"Ha a kormány úgy látja, hogy ez máshogy is értelmezhető, akkor erről valószínűleg meg kell győzni az ügyészséget és a bíróságot is. Lehet, hogy nem az elkövető büntethetőségét akarják nézni, hanem azt, hogy a cselekmény életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetett, ezért nem évül el. Ez nem biztos, hogy megállja a helyét a bíróság előtt, de meg lehet próbálni" – mondta a jogász, de hozzátette, ebben a kérdésben ellentmondás van a kormány kommunikációjában, mert közben a Fidesz frakcióvezetője be is nyújtott egy szigorítást célzó javaslatot. "Ha a jelenlegi szabályok alapján megbüntethető a Till Tamás sérelmére elkövetett emberölés gyanúsítottja, akkor miért kell változtatni a Btk.-n?" – vetette fel Hack Péter.

A politika cselekvése szerint inkább jogszociológiai kérdés, mert ez a szakirodalomban morális pánikként ismert jelenség, hogy amikor egy bűncselekmény a társadalomban nagy felzúdulást kelt, létrehoz egy bizonytalanságérzést, ami kikényszerít egy politikai reakciót. Ezzel a szakértő szerint az a gond, hogy a felzúdulást keltő ügyben nem jelent megoldást, "csak valamennyire a politika lelöki magáról ezt a problémát, azt mondja, hogy mi megtettük, amit meg tudunk tenni, de a valósában nem hoz létre változást".

Nehéz szerinte határt húzni, hogy ha elkezdik módosítani a Btk.-t, hogy egyes bűncselekmények elévülését megtiltsák, akkor mi kerüljön még ebbe a körbe, és ha lesz egy újabb botrányos eset, akkor megint hozzá kell nyúlni a szabályozáshoz.

"A jog egy absztrakt fogalom, ami a jövőbeni konkrét esetekre alkalmazandó, és

olyan jogszabályt soha nem lehet majd alkotni, amely kivétel nélkül minden esetet igazságosan rendez, sajnos benne van ez a kockázat a jogalkotásban.

Ha most ezt elfogadják, ez talán megnyugvást hoz sokak számára, de a konkrét ügyet a jövőre vonatkozó jogszabály-módosítás nem tudja megváltoztatni, mert nem lehet visszaható hatállyal jogot alkotni" – hangsúlyozta Hack Péter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Magyarország és Litvánia szorosabbra fűzi diplomáciai és gazdasági kapcsolatait, és kiemelt figyelmet fordít az európai versenyképesség javítására, valamint az illegális migráció elleni közös fellépésre. Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter bejelentette, hogy a két ország szorosan együttműködik a 2027 első félévében esedékes litván EU-elnökség idején. Újraindulnak a külügyminisztériumok közötti szakmai konzultációk, és megkezdődik egy új együttműködési szándéknyilatkozat előkészítése is. Magyarország 2028-ban ismét részt vesz a balti légtérrendészeti misszióban, a kormány pedig arra ösztönzi a magyar diákokat, hogy Vilniusban tanuljanak. Budapest emellett csatlakozik ahhoz a litván kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy Brüsszelben emlékművet állítsanak a totalitárius rendszerek áldozatainak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×