Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
327
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Lázár János építési és közlekedési miniszter az Építési és Közlekedési Minisztérium és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) közös sajtótájékoztatóján a Mercure Buda Castle Hill Hotelben 2023. november 23-án.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Lemondott elnöki posztjáról Lázár János

Bejelentette lemondását Lázár János, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöke.

Amint az MTSZ az MTI-nek megerősítette, a fideszes politikus levélben értesítette a tagszervezeteket döntéséről, miszerint május 29-ei hatállyal távozik tisztségéből.

A volt közlekedési miniszter kifejtette, 2020 júliusa óta nem a múlt eltörlésére vállalkozott, hanem a jelen kihívásainak a lehető leghatékonyabb kezelésére, ezáltal pedig a jövő megvédésére. Közölte, nem sportvezetőként, hanem válságkezelőként vállalta a feladatot, aki a válság elhárítását követően átadja az elnöki posztot másnak. Hozzátette, a szövetség átmeneti vezetőjeként sikerült megteremtenie a feltételeit annak, hogy megtörténjen a szervezet konszolidációja, átlátható és észszerű legyen annak működése, így például szakítson a méregdrága, nemzetközi versenyekre épülő, felelőtlen gyakorlattal, ám nagyobb figyelem és több erőforrás jusson az utánpótlásra és az amatőr teniszsportra.

Az MTSZ pénteki rendes közgyűlését követően így tisztújító közgyűlés összehívására kerül sor.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×