Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Szijjártó Péter/Facebook

Újabb magyar állampolgárokat menekítenek ki Libanonból

A biztonsági szempontok miatt, minden evakuációs műveletről csak annak lezárultával tudunk beszámolni. Ez ma megtörtént, így most már kijelenthető, hogy augusztus után ma ismét sikeres műveletet hajtottunk végre, ezúttal szlovák barátaink segítségével - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton délután.

Szijjártó Péter beszámolt róla, hogy a reggeli órákban elhagyta Libanon légterét a Szlovákia által küldött mentesítő járat, fedélzetén 9 magyar állampolgárral és egy libanoni családtaggal. „A gép előbb Cipruson, majd ezekben a percekben Pozsonyban landolt, így most már valamennyien biztonságban vannak” – írta.

Korábban, augusztus elején már hoztunk ki magyarokat a térségből, aminek köszönhetően azon állampolgáraink, akik el szerettek volna jönni Libanonból, el tudták hagyni az országot a Honvédség gépével – emlékeztetett.

Hozzátette, „a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt most ismét felajánlottuk segítségünket a Libanonban tartózkodó magyaroknak. Ezen felhívásra összesen 10 állampolgárunk jelentkezett, így megállapodtunk szlovák barátainkkal, hogy az általuk indítani tervezett mentesítő járaton helyet biztosítanak a magyarok számára”.

Ezen együttműködés nem példátlan, hiszen mi is, amikor lehetőségeink engedik, minden esetben felajánlunk helyeket saját evakuációs járatainkon a szomszédos, valamint az európai uniós országoknak, akik rendre élnek ezen lehetőségekkel - jegyezte meg. Most azonban a szlovákok hozták el a magyarokat, akiknek evakuációját a bejrúti képviseletünk koordinálta, és a hazatérőket magyar konzulok várták Larnakán és Pozsonyban is egyaránt, megadva minden segítséget az állampolgárainknak közölte a miniszter.

„A mai művelet sikeres volt, de sajnos a helyzet egyre csak súlyosbodik a Közel-Keleten, ezért hangsúlyosan arra kérek minden magyar állampolgárt, hogy utazásai során lehetőleg kerülje el ezt a térséget a következő időszakban” – írta Szijjártó Péter.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×