Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Facebook/Lázár János

Lázár János elmondta, mit vár el elsőként a MÁV új vezetésétől

A MÁV-Volán Csoport és az érintett szakszervezetek vezetőivel egyeztetett hétfőn az építési és közlekedési miniszter. Lázár János újabb ígéreteket tett a vonalak és a járműpark korszerűsítésére. Vitézy Dávid szerint tavaly ennél nagyobb ígéretek hangzottak el, de a gyakorlatban nem történt semmi. Az egyik szakszervezet vezetője emberközpontúbb vezetést vár el a minisztertől.

Közel 850 milliárd forintból csaknem félezer kilométernyi vasúti sín felújítására, a hazai IC kocsik gyártásának újraindítására és jó minőségű használt járművek beszerzésére tett ígéretet Lázár János, a MÁV-Volán Csoport vezetőinek tartott tájékoztatóján. Az építési és közlekedési miniszter a közösségi oldalán tett bejegyzése szerint a zártkörű megbeszélésen közölte: rövid idő alatt meg lehet változtatni az utasokhoz való hozzáállást. "Az utasok érdemi segítése és támogatása azokban a nehéz helyzetekben, amiket a megörökölt flotta- és infrastruktúra-állapotok okoznak. Ezt várom el elsőként a MÁV-csoport új vezetésétől" – fogalmazott, amikor bemutatta őket a vállalat igazgatóságának és felügyelőbizottságának, illetve az érdekképviseleti vezetőknek.

Egyúttal úgy fogalmazott, hogy a Magyar Államvasutakról szóló kép alakítását nem hagyhatják önjelölt vagy frusztrált közlekedési szakértőkre. Erre reagált közösségi oldalán Vitézy Dávid egykori közlekedési államtitkár, aki szerint Lázár János 14 hónappal ezelőtt ugyanezen célokra a mostani 850-nel szemben még 1200 milliárd forintot ígért, de a gyakorlatban azóta se történt semmi.

A tárcavezető ezután csoportszintű érdekegyeztető tanácsülésen tárgyalt az ágazati szakszervezetek vezetőivel. Dobi István, a Szolidaritás Autóbuszközlekedési Szakszervezet elnöke elmondta: Lázár János megindokolta, hogy miért volt szükség vezérigazgató-váltásra a MÁV-nál.

"Új szemléletet szeretne megvalósítani a MÁV-Volán Csoportnál, aminek az a lényege, hogy az utas az első, de nagyon fontos, hogy a munkavállalók megbecsülése, elismertsége is szerepet kapjon az új vezetési szemléletben, és ezzel mi maximálisan egyetértünk" – szögezte le Dobi István.

A szakszervezeti vezető a két ülés utáni négyszemközti beszélgetésen elmondása szerint kiemelte, hogy egy sokkal emberközpontúbb, humánusabb vezetésre van szükség, mert bár a jövedelmek szintjén sikerült az elmúlt egy-két évben javítani, a munkahelyi légkörön is kellene, az is ugyanennyire fontos, és befolyásolja, hogy a munkavállaló megmarad-e a vállalat állományában. "Ezzel kapcsolatban miniszter egyetértett a szakszervezetünkkel, és minden segítséget megad ahhoz, hogy egy megfelelő munkahelyi légkör alakuljon majd ki az új, integrált vállalaton belül" – jegyezte meg.

A szakminiszter és az érdekképviseletek vezetői két hét múlva ülnek ismét tárgyalóasztalhoz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×