Infostart.hu
eur:
386.51
usd:
331.75
bux:
120639.73
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Facebook/Vitézy Dávid

Vitézy Dávid: nem maradhat így a MÁV-val kapcsolatos állami közlekedéspolitika

A korábbi közlekedési államtitkár szerint csak a szerencsén múlott, hogy nem lett tömeges baleset vasárnap a Keleti pályaudvarnál, amikor a kolozsvári InterCity kisiklott. A Fővárosi Közgyűlés megválasztott tagja azt is mondta, hogy az évtizedek óta súlyosbodó válság az elmúlt két évben csak tovább mélyült, amikor visszavonták az összes vasúti járműbeszerzést, leállították az összes fontos beruházást.

Csak a szerencsén és néhány másodpercen múlt, hogy nem történt tömeges baleset – ezt mondta az InfoRádióban a Keleti pályaudvarnál vasárnap kisiklott kolozsvári InterCityről balesetéről Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár, utalva arra, hogy az IC mellett néhány méterrel állt meg egy másik, érkező szerelvény. „Ez így nem mehet tovább, ahogy a MÁV körül jelenleg az állami közlekedéspolitika működik” – foglalta össze véleményét.

Facebook-posztjában arról is beszámolt Vitézy, hogy hétfőn a Keleti pályaudvaron járt, ahol azt látta, hogy nem működik a nagy kijelző, csak a pontos időt mutatja, illetve hogy bár a bejáratnál néhány vasutas próbál segíteni a tájékozódni kívánó utasoknak, ez szerinte kevés. Tőle is kértek segítséget japán, olasz, osztrák és román utasok a Thököly úti bejáratnál, mert nem értették, hol vannak a vonatok és nekik most mit lehetne csinálni.

A Fővárosi Közgyűlés megválasztott tagja azt is mondta, hogy az évtizedek óta súlyosbodó válság az elmúlt két évben csak tovább mélyült. Meglátása szerint olyan intézkedések születtek, amelyek nem segítették, hanem rontották a helyzetet.

„Visszavonták az összes vasúti járműbeszerzést, ezért is járnak 50 éves személyvonati kocsik például a most kisiklott InterCityben. Leállították az összes fontos vasúti beruházást, például a Keleti pályaudvar előtti váltók és vágányok cseréjét is, ahol most ez a kisiklás történt. Szétverték a teljes vasútfejlesztéssel foglalkozó magyar kormányzati intézményrendszert, a legjobb szakemberek elmentek külföldre dolgozni. Tehát olyan fokú rombolás történt, amit sok év lesz helyrehozni. Azt gondolom, hogy a klímaváltozás fényében most sokat hivatkozik Lázár János arra, hogy a meleg miatt vannak a bajok. Nyilván nem segít a meleg, de azért ennél melegebb helyeken is működnek a vonatok elég jól, akár Dél-Európában is” – fogalmazott.

Szerinte épp a klímaváltozás mutatja meg, hogy a vasút a jövő közlekedési eszköze, hiszen ez a legfenntarthatóbb, legzöldebb közlekedési mód, amelynek a fejlesztésére költeni kellene, és azokat a fejlesztéseket, amelyek jelentős részben elő is vannak készítve – például a budapesti vasúti pályaudvarok megújítása –, el kellene indítani. Nagyobb szüksége lenne erre Magyarországnak, mint az autópályák további fejlesztésére – tette hozzá, példaként említve mint olyan területet, amelyre százmilliárdokat költ a magyar kormány.

Úgy látja, járműfronton és a pályaoldalon is rengeteg feladat lenne, de talán a legnagyobb probléma a Budapest környéki vasúti hálózaton van – mondta a korábbi közlekedési államtitkár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én
Felkészülés 2026

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×