Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: facebook/ MÁV

Erre kell figyelniük most a felsőoktatásban a hallgatóknak

Március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat; ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen igénybe vehessék a fővárosi közösségi közlekedést.

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a felsőoktatásban tanulók esetében a diákigazolványt félévente matricával kell érvényesíteni, mert a tanulóbérlet csak érvényes diákigazolvánnyal használható.

Akinek a 2023/2024-es tanév I. félévére érvényesítették a diákigazolványát, az a legkésőbb március 31-i érvényességi kezdetű tanulóbérletet használhat a havi bérlet lejáratáig.

Hozzátették: a diákigazolvány érvényesítése nélkül a hosszabb érvényességi idejű (például negyedéves) bérletek sem használhatóak. Kitértek arra is, hogy akinek megszűnik a hallgatói jogviszonya és bevonják a diákigazolványát, az egy papír alapú, sorszámozott igazolást kap. Ezen szerepel, hogy március 31-ig érvényes; ezt az állandó diákigazolványra vonatkozó szabályok szerint lehet felhasználni az utazási kedvezményekre való jogosultság igazolására.

Címlapról ajánljuk
Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre is jelezhető, hogy mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás – erről publikáltak magyar kutatók tanulmányt egy rangos nemzetközi lapban. Az elemzés alapját az Országos Mentőszolgálat több mint 114 ezer esete jelentette. Az InfoRádió Pál-Jakab Ádámot, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának rezidensét, a tanulmány első szerzőjét kérdezte.

Vízstratégia: a helyi szennyvíztisztításnak is szerepe lehetne

A készülő új vízgazdálkodási stratégia egyik fontos eleme lehet a megtisztított háztartási szennyvíz helyben tartása és hasznosítása. Az InfoRádióban nyilatkozó szakember szerint felül kell vizsgálni a több mint húsz éve alkalmazott hazai gyakorlatot, mert az egyedi szennyvíztisztítók használatát jelenleg településenként eltérő szabályok korlátozhatják.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×