Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
324.59
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pexels.com

Schadl György már boltba és orvoshoz is eljárhat

Enyhítette a bíróság a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnökének házi őrizetének szabályait.

Schadl György két éven át előzetes letartóztatásban volt, aztán tavaly decemberben házi őrizetbe került, most pedig a védői indítványára, a Fővárosi Törvényszék tovább enyhítette a rá vonatkozó szabályokat.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnökének ezentúl is viselnie kell a bokájára szerelt jeladót, és nem hagyhatja el Pest vármegyét, de a bűnügyi felügyeletét módosították. Ennek köszönhetően hétfőnként és szerdánként elmehet a boltba, az orvoshoz, az ügyvédjéhez, sőt szakmai továbbképzésen is részt vehet. Ugyanakkor végrehajtóként nem dolgozhat, hiszen felfüggesztették.

Schadl Györgyöt és társait, köztük Völner Pál volt államtitkárt, korrupcióval és pénzmosással vádolják; erről korábban Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője beszélt az InfoRádióban:

„Az ügyben megalapozott gyanú merült fel arra, hogy "egyéb vesztegetési ügyek mellett" Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül rendszeresen, alkalmanként 2 és 5 millió forint közötti összeget kapott, amiért cserébe vállalta, hogy felügyeleti, hatósági és igazgatási jogkörével visszaélve konkrét ügyeket a kérésnek megfelelően "elintéz".

A bíróság enyhítette az ügy harmadrendű vádlottjának házi őrizetére vonatkozó szabályokat is. R. Róbert decemberben szabadult a letartóztatásból, és mostantól Bács-Kiskun vármegyében ő is bevásárolhat és elmehet az orvoshoz a hét két napján. A per áprilisban folytatódik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×