Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Surd, 2023. november 22.Karácsonyfának szánt fenyőültetvény Surdon 2023. november 22-én.
Nyitókép: MTI/Varga György

Már vágják a karácsonyfákat Surdon, és jó hír érkezett az árakkal kapcsolatban

Az ország legnagyobb karácsonyfa-termesztő falujában szinte mindenki ezzel foglalkozik, a klímaváltozás miatt ugyanakkor egyre költségesebb a termelés, amit a vásárlókkal sem tudnak megfizettetni – mondta az InfoRádióban a Zala vármegyei település polgármestere. Kanász János arról is beszélt, hogy nagyot zuhant a luc népszerűsége, a legtöbben már a nordmann fenyőt keresik.

Kevesebb mint hatszázan élnek Surdon, és a település lakosságának 98 százaléka fenyőfával foglalkozik. Kanász János az InfoRádióban elmondta: a helyi emberek nagy része csak ebből a tevékenységből él, de a többi lakosnak is van fenyőfája, nekik azonban ezen elfoglaltság mellett van külön munkahelyük is.

A Zala vármegyei községben élők mindennapjait mintegy ötven éve tölti ki a fenyőfatermesztés. Egy olyan tevékenységről, munkáról van szó, amely generációról generációra öröklődik át, a fiatalok megtanulják a szülőktől, nagyszülőktől. A polgármester megfogalmazása szerint „benne van a vérükben” ez az egész és nagyon élvezik, hogy csinálhatják. Ugyanakkor elismerte, hogy a klímaváltozás hatásait ők is megérzik, sokkal jobban oda kell figyelniük a termesztéssel kapcsolatos teendőkre, így például többet kell permetezni.

Kanász János szerint tevékenységük és az értékesítés ugyan „hoz valamit a konyhára”, de egyre kevesebbet, mert

a kiadások folyamatosan növekszenek, többet kell költeni permetszerre.

Az árak nagyon megemelkedtek, így értelemszerűen a fenyőfa árát is meg kellene emelni, a polgármester szerint körülbelül 15-20 százalékkal, de ezt nem teszik meg, mert „az emberek már nem bírják el”. Mint mondta, az ünnep közeledtével nemcsak fenyőfát, hanem élelmiszert, ajándékokat is vásárolnak az emberek, akiknek ez rengeteg pénzbe kerül, amit ők megértenek, tudomásul vesznek.

Surd, 2023. november 22.
Karácsonyfának szánt fenyőfát szállítanak Surdon 2023. november 22-én.
Karácsonyfának szánt fenyőfát szállítanak Surdon. Fotó: MTI/Varga György

Szerinte hasonló szezonjuk lesz, mint tavaly, és az árakban sem lesz komoly eltérés, ugyanakkor természetesen a kereslet és a kínálat határozza meg, hogy mennyibe kerül egy-egy fenyőfa. Kanász János úgy véli, lesznek olyan kereskedők, akik néhány százalékot emelnek,

a legtöbb helyen azonban nagyjából a tavalyi áron lehet majd fát venni.

A legkeresettebb fenyőfa az elmúlt években a luc volt az illata miatt, a surdi polgármester szerint viszont mára változtak a trendek, már a nordmann fenyőt „viszik a legjobban”, mert a tűlevelei később hullanak le. „Az igaz, hogy a lucnak jó illata van, csak az a gond vele, hogy miután beviszik a lakásba, 6-7 nap múlva már elkezd hullani. A nordmann viszont másfél hónapig is kibírja, könnyű díszíteni is – szemben az ezüstfenyővel, ami szintén hamar lehullik” – magyarázta.

A nordmann fenyő a Kaukázusban őshonos faj, de Magyarországon is minden gond nélkül lehet termeszteni. Kanász János kifejtette: ez a fajta fenyő vált trendivé idehaza,

a vevők 85 százaléka nordmannt vásárol.

Beszélt arról is, hogy bár a klímaváltozáshoz alkalmazkodniuk kell, szerencsére nem gyérül a faállomány, a hazai fenyőfatermesztés tudja fedezni a vásárlói igényeket. „Lesz fenyőfa bőven” – nyugtatott meg mindenkit. Mint fogalmazott, az lenne az ideális, ha nem hoznának be külföldről, mert el tudnák látni a piacot. Elmondta: csak Surdról évente 600-700 ezer, míg a környező településekkel együtt körülbelül másfél millió fenyőfát visznek el, melyek zöme magyar gazdára talál, és ebben még nincsenek benne az erdészetek, gazdaságok eladásai.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×