Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
309.35
bux:
134185.89
2026. április 27. hétfő Zita
Nyitókép: Pixabay/JoeBreuer

Döntött a bíróság a Malév-ügyben

Hűtlen kezelés miatt zajlik eljárás.

A Fővárosi Főügyészség vádirata alapján, a több százmilliós vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelési ügyben a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletet hirdetett, amelyben a Zrt. korábbi igazgatósági elnökét, és az egyik volt vezérigazgatót is bűnösnek mondta ki, és őket próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint pénzbüntetésre ítélte. A Fővárosi Főügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabásáért, valamint harmadik társuk bűnösségének a megállapításáért is fellebbezett.

Az ügyészség összefoglalta a vádiratot. Eszerint az ügy egyik vádlottja, a Malév Zrt. egykori igazgatósági elnökeként, a vagyonkezelői kötelességeire vonatkozó szabályokat megszegve,

arra utasította vádlott-társait, a Malév Zrt. két akkori vezérigazgatóját, hogy egy, az érdekeltségébe tartozó céggel tanácsadói szerződéseket kössenek.

A többségi tulajdonos elnök utasításának megfelelően, a másik két vádlott a vagyonkezelői kötelességeikre vonatkozó szabályokat megszegve, 2007-2008. években, az ügyben szereplő céggel összesen három tanácsadói szerződést kötött, amelyek alapján a Malév Zrt. a későbbiekben tényleges teljesítés nélkül fizette ki a szerződésekben szereplő megbízási díjak összegét. Erre úgy kerülhetett sor, hogy az egyik vezérigazgató vádlott valótlan tartalmú teljesítési igazolásokat állított ki a ténylegesen el nem végzett tanácsadói feladatokról.

A vádlottak a fenti cselekményükkel a Malév Zrt.-nek összesen több mint 800 millió Ft vagyoni hátrányt okoztak.

A Malév Zrt. által átutalt pénzösszeget ezt követően az elnök és a valótlan teljesítési igazolásokat kiállító vezérigazgató továbbutaltatta a saját érdekkörükbe tartozó cégek részére, amelyek azt az üzleti tevékenységük keretében felhasználták.

A Fővárosi Törvényszék a tárgyalások eredményeként kihirdetett ítéletében a volt igazgatósági elnököt - mint felbujtót -, valamint a valótlan teljesítési igazolásokat is kiállító volt ügyvezető igazgatót, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében, valamint pénzmosás bűntettében bűnösnek mondta ki, és mindkét vádlottat 2 év börtönbüntetésre, valamint 1.000.000 Ft pénzbüntetésre ítélte. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását mindkét vádlott esetében 4 év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság a vádlottakat 5 évre eltiltotta attól, hogy gazdasági társaság vezető tisztségviselői legyenek. Harmadik vádlott-társukat a bíróság a vád alól bizonyítottság hiányában felmentette.

Az ítélet nem jogerős, a Fővárosi Főügyészség az elítélt vádlottak esetében súlyosításért, végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabása, valamint a pénzbüntetés összegének megemelése érdekében fellebbezett, harmadik, felmentett társuk vonatkozásában pedig a bűnösség megállapítására és büntetés kiszabására irányul az ügyészi fellebbezés.

Címlapról ajánljuk

Ilyen lesz az Országgyűlés alakuló ülése május 9-én

Fontos, hogy az alakuló ülés napján turisták nem látogathatják az épületet. Ez rendhagyó módon egy szombati nap lesz, és már aznap megszavazhatják Magyar Pétert miniszterelnöknek. A Kossuth téren a Tisza ünneplést hirdetett.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Cseh Tibor András
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke
Újabb fordulat körvonalazódik Iránban - Ugrik az OTP, zuhan az Opus

Újabb fordulat körvonalazódik Iránban - Ugrik az OTP, zuhan az Opus

Hétvégén ismét összeomlottak az iráni tárgyalások, miután az amerikai delegáció indulása Pakisztánba az utolsó pillanatokban lett lefújva. Ezt követően többnyire esést hozott a ma reggeli kereskedés Ázsiában, Európában azonban már emelkednek a vezető részvényindexek, emellett pedig a magyar tőzsdén is jó a hangulat, miután újabb fordulat körvonalazódik a közel-keleti konfliktusban. Irán ugyanis váratlanul egy új javaslatot juttatott el az USA-hoz, ami többek között a Hormuzi-szoros megnyitását és a háború lezárását kezdeményezi.  Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×