Infostart.hu
eur:
365.71
usd:
321.45
bux:
151507.86
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester (k) az önkormányzati választások eredményváró rendezvényén a budapesti 400 Bárban 2019. október 13-án. Balra Barabás Richárd, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja és szóvivője, jobbra Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Alapjogokért központ: a főpolgármester emberei már 2016-ban a kormány ellen dolgoztak

Az Alapjogokért Központ elemzése szerint Karácsony Gergely főpolgármester Soros-dollárokkal kitömött emberei már 2016-ban a magyar kormány megbuktatásán dolgoztak.

A központ közleménye szerint a tavalyi választási kampány során az amerikai baloldal befolyásszerzési kísérlete zajlott Magyarországon annak érdekében, hogy hazánkban is a nyílt társadalom eszmeiségét és az ukrajnai háborút támogató kormány kerülhessen hatalomra.

Az elemzés alapján a művelet koordinátorai az egyesült baloldal kampányát kétes forrásokból finanszírozó Action for Democracy vezetői: Korányi Dávid és Chris Maroshegyi voltak. Korányi és Maroshegyi már 2016-ban, egy Soros György érdekeltségébe tartozó amerikai alapítvány alkalmazottjaiként megírták a magyar kormánybuktatás forgatókönyvét, melyet hat évvel később guruló dollárokból finanszírozva próbáltak gyakorlatba ültetni.

A terv szerint aktív külföldi szerepvállalás, az uniós források megvonása és az NGO-k pénzügyi támogatása a kulcs a jobboldal demokratikus támogatottságának megtöréséhez. A kormányváltás Korányiék szerint azért is lett volna különösen fontos, mert Orbán Viktor képes arra, hogy létrehozza a jobboldali erők nemzetközi összefogását - írták.

Úgy folytatták, hogy a Soros Györgyhöz ezer szállal kötődő szereplők már régóta a nemzeti kabinet leváltásán dolgoztak. Amellett, hogy 2016-ban rakták le a Bajnai Gordonhoz köthető DatAdat cégcsoport alapjait, megszületett az idegen befolyásszerzés programadó írása is, melyben többek között a Magyarországnak jogosan járó uniós források elapasztását követelték.

A központ szerint ma már jól ismert a magyar közvélemény előtt, hogy a 2022-es országgyűlési választásokat megelőzően - eddig példa nélküli - külföldi beavatkozási kísérlet célpontjává vált Magyarország: egyelőre tisztázatlan forrásból, de biztosan nemzetközi eredetű dollármilliókat irányítottak a hazai baloldal kampányába.

Azt írták, hogy a magyar kormány nemzeti egyetértésre fókuszáló döntéseit 2010 óta folyamatosan támadják a liberális, progresszív erők által birtokolt intézmények és az általuk kézivezérelt médiumok.

A globális hatalmi komplexum ezért már jóval 2022 előtt a fejébe vette, hogy bármi áron, pontosabban közel 4 milliárd forintért, és a nemzetközi médialerakatok óriási költségei árán, de

beavatkozik az országgyűlési választásokba, azaz kísérletet tesz a törekvéseinek útjában álló Orbán-kormány leváltására - írták.

Hozzátették, pontosan így érvelt 2016-ban Korányi Dávid és Chris Maroshegyi is egy amerikai külkapcsolati agytröszt oldalán, amely szervezetet egyébként 2016 és 2021 között közel 800 000 dollárral stafírozott ki Soros György alapítványa, és ahol 2012-től Korányi számos pozíciót töltött be.

A szerzőpáros a progresszív filippikában a Soros György-finanszírozta NGO-kra úgy hivatkozik, mint az Orbánnal szemben kifejtett "demokratikus" ellenállás referenciapontjaira, és mint olyan szervezetekre, amelyeket csatasorba lehet állítani az Orbán-kormány ellen; teszik mindezt 2016-ban - olvasható az elemzésben.

Kifejtették: a bőkezű anyagi támogatáson túl a szerzők amellett is érveltek, hogy a magyar baloldalt ki kell képezni. "Az olyan szervezetek, mint a National Democratic Institute, segíthetnek a következő magyar demokraták képzésében, hogy ők újraépítsék a hatékony politikai ellenzéket, és a civil elégedetlenséget szervezett politikai mozgalommá alakítsák" - idézték.

"A 2016-os írás tehát leleplezte a dollárbaloldal mögött álló Soros György és a hozzá köthető NGO-k pontos tervének számos lényeges elemét. Emellett csattanós választ ad Karácsony Gergely esetlen, és a magyarországi progresszív propagandamédia által is lesajnált magyarázatára, hogy egyfelől fogalma sincs, honnan érkezett több mint 500 milliónyi támogatás saját egyesületéhez, másfelől arra, hogy ezek csak mikroadományok voltak, amit a lelkes támogatók biztosítottak számára" - írták.

Hozzátették: Korányi Dávid 2019-től a főpolgármester városdiplomáciai főtanácsadójaként is szolgált. Ő is tudhatta azt, amit mindenki Magyarországon: Karácsony 2018-ban és 2022-ben is csak ugródeszkának használta volna a polgármesteri és a főpolgármesteri posztját, hogy miniszterelnöki ambícióit elérhesse.

2019-ben ezért Karácsonynak bizonyosan tudnia kellett arról, hogy Korányi az ő miniszterelnök-jelölti kampányára szerez nemzetközi forrásokat. A szálak pedig ismét Soros Györgyhöz vezetnek - jegyezték meg.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×