Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
324.48
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Scales of justice and Gavel on wooden table and Lawyer or Judge working with agreement in Courtroom, Justice and Law concept.
Nyitókép: Pattanaphong Khuankaew/Getty Images

Völner Pál nélkül indult a tárgyalás, Schadl György kérését elutasították

Kedd reggel megkezdődött a Schadl–Völner-ügy tárgyalása a Fővárosi Törvényszék dísztermében. 

Bilincsben, vezetőszáron és maszkban érkezett kedd délelőtt a Fővárosi Törvényszék dísztermébe Schadl György, aki másfél éve, 2021 novembere óta van letartóztatásban, kedden pedig kiderült, hogy ez így is marad.

Ahogy arról korábban az Infostart is több alkalommal beszámolt, a vád szerint a végrehajtói kar korábbi elnöke – pozíciójáról néhány hete mondott csak le – „korrupciós kapcsolatot alakított ki” Völner Pál korábbi igazságügyi államtitkárral. A politikus rendszeresen 2–5 millió forintot kapott Schadl Györgytől, cserébe vállalta, hogy Schadl kérésére elintéz konkrét ügyeket, például végrehajtói kinevezéseket. Az így kinevezést kapott végrehajtóktól cserébe visszakérte az irodájuk működéséből származó osztalék egy részét.

A keddi tárgyalási nap iratismertetéssel indul, amin a bíró szerint valamennyi vádlottnak meg kellett volna jelennie,

Völner Pál ügyvédje tanácsára azonban távol maradt

– derült ki a Telex tudósításából. A megjelent Schadl György és a harmadrendű vádlott, R. Róbert is kezdeményezte a bíróságtól, hogy engedjék ki őket a letartóztatásból, de a bíró döntése értelmében az elsőrendű ítéletig ezt fenntartják.

A büntetőperben a bíróság sorban hallgatja meg az összes vádlottat – miután a huszonkettőből tízen már beismerték a bűnösségüket, már csak tizenkettő maradt belőlük. Egyikük a volt igazságügyi miniszterhelyettes, Völner Pál, aki Schadl Györgyhöz hasonlóan eddig ártatlannak vallotta magát, így neki is újra a bíróság elé kell állnia – őt jövő kedden hallgatják meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×