Infostart.hu
eur:
364.96
usd:
326.76
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Electric car lithium battery pack and power connections
Nyitókép: Prapass Pulsub/Getty Images

Már Brüsszelig ér a debreceni akkumulátorgyár ügye

A Párbeszéd panasszal fordult az Európai Bizottsághoz.

A gyár környezeti hatásai nincsenek kellően felbecsülve, az esetleges környezeti kockázatokat nem modellezték megfelelően, a távlatos hatások felmérése pedig továbbra is hiányzik - számolt be kifogásaikról a párt uniós tanácsadója, Jávor Benedek.

A kiadott engedély nem vet számot jó néhány környezeti hatással, mindenekelőtt a több lépcsőben megvalósuló gyár vízfelhasználásának a felszín alatti vízkészletekre és az azokhoz kötődő ökoszisztémákra gyakorolt összesített hatásával - érvelt a politikus, hozzátéve, Debrecen felszín alatti vízbázisai már a jelenleg érvényes vízgyűjtő gazdálkodási tervek szerint is gyenge állapotúak, jelentősen túlhasználtak. Ebben a helyzetben az unió víz keretirányelve alapján az elérést akadályozó tényezők, például a vízhasználati engedélyek felülvizsgálata lenne indokolt - sorolta.

Egy potenciálisan 20-25 ezer, de egyes becslések szerint akár a napi negyvenezer köbmétert is meghaladó vízigényű üzem engedélyezése ellentétes a víz keretirányelvvel - jelentette ki Jávor Benedek, aki szerint a felszín alatti vízbázisokra gyakorolt negatív hatás pedig károsítja a tőlük függő ökoszisztémákat is, köztük több a hazai vagy az európai jog által védett Natura 2000-es területet.

Mindez nemcsak a hazai jog alapján teszi támadhatóvá az engedélyt, de az EU jogát, a víz keretirányelvet, illetve az élőhelyvédelmi és a madárvédelmi irányelveket is sérti - foglalta össze véleményét a Párbeszéd tanácsadója.

Címlapról ajánljuk
JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. A piacok figyelme ma az euróövezeti konjunktúraadatokra és az amerikai munkaerőpiaci számokra irányul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×