Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Nyitókép: Facebook/MKIF

Magyarországra is véletlenül jött át a férfi, aki az M7-esen szembe ment a forgalommal

A balesetet okozó férfi nem állt meg az autópályán, későbbi elfogásakor derült csak ki, mi történt.

Elfogták azt a 64 éves horvát férfit, aki szerdán szemben haladt a forgalommal az M7-es autópályán, majd balesetet okozott Szabadbattyánnál és továbbhajtott - közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.

Közleményük szerint a sofőrt a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra állítottak elő, ahol közúti veszélyeztetés bűntett és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A férfi személygépkocsijával az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán haladt szemben a forgalommal, amikor a 70-es kilométerszelvényhez érve egy szabályosan közlekedő autót kitérési manőverre kényszerített. A vétlen sofőr elveszítette irányítását járműve felett és a szalagkorlátnak ütközött, majd azt átszakítva a forgalmi oldalakat elválasztó füves területen állt meg, miután többször megpördült.

A balesetben az autó mind a négy utasa megsérült, őket a mentők kórházba vitték, a vétkes sofőr azonban továbbhajtott. A rendőrök a bejelentést követően az autópálya 83-as kilométerszelvényében tartóztatták fel a horvát férfit, aki vallomásában elmondta, hogy

nem kívánt Magyarországra jönni, egyik barátját akarta meglátogatni egy horvát városban,

azonban annyira eltévedt, hogy több mint három órát utazott, majd azt sem vette észre, hogy az autópályára a forgalommal szemben hajtott fel.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Budapest turizmusa sikerágazat lehetne, de a megnövekedett forgalom nem hozott magával arányos minőségi ugrást. Sokan érkeznek, de rövid időre, viszonylag alacsony költéssel, miközben a turizmus haszna nem épül vissza elég tudatosan a város fejlesztésébe. Pedig minden adottság megvan ahhoz, hogy a főváros a világ élvonalába tartozó, prémium városi desztináció legyen. A következő lépés ezért a turizmus szerkezetének magasabb szintre emelése. Budapestnek erősebb nemzetközi láthatóságot, magasabb költésű vendégkört, erősebb városi márkát és jobb szolgáltatási minőséget kell építenie – olyan ágazatot, amely a főváros és az ország gazdasági növekedésének egyik motorja lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×