Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
317.07
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Látogatók a budapesti Széchenyi Gyógyfürdő és Uszodában 2020. március 4-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Budapesti fürdők: meleg helyzet, hidegebb víz

Az alapszolgáltatásaik minden esetben biztosítva vannak a vendégeiknek – mondta az InfoRádiónak a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. üzemeltetési igazgatója. Lazay Gyula hozzátette, hogy a termálvizeik hőmérséklete geotermikusan adott, vagyis nem csökkent.

„A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 2022-ben eddig nagyon sikeres, a fürdők és a strandok kiemelt vendégforgalmat bonyolítottak le, többek közt a nyári hőségriadós időszakoknak köszönhetően, de az energiaárak emelkedését figyelve már augusztusban elkezdett társaságunk kidolgozni egy energiaválság-kezelési tervet. A használatával eddig sikerült elkerülnünk azt, hogy a fürdőink, illetve az uszodáink nyitvatartását meg kelljen változtatnunk” – mondta Lazay Gyula.

Az energiafelhasználás csökkentésére tett intézkedésekről elmondta, hogy azok elősegítik a gazdálkodási egyensúly fenntartását a megnövekedett energiaköltségek mellett is. A vendégforgalom és költségnövekedés folyamatos elemzése alapján

egyes szolgáltatásokat időbeli korlátoznak, de az alapszolgáltatásokat minden esetben biztosítják.

„Azokban az egységekben, ahol többféle és több hőmérsékletű szaunánk van, ott általában a hétköznap délelőtti időszakokban szűkített szolgáltatást nyújtunk, például kevesebb szauna, gőzkamra üzemel, valamint az élményelemekkel rendelkező medencékben a működési ciklusidőt csökkentjük, mert ezen berendezések üzemeltetése nagyon nagy energia igénnyel jár” – mondta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. üzemeltetési igazgatója.

A gyógyvizek hőmérsékletével kapcsolatban arról beszélt, hogy a kútból érkező vizeknél ez geotermális módon adott, a 78, 55, 42 fokos tartományokban mozognak általában.

Az uszodák vizéről elmondta, hogy

a 26-27 fokos megszokott tartomány helyett 25-26 fokon tartják.

„Kiemelt úszómedencéink vannak a Csillaghegyi fürdőben, Pesterzsébeten, a Paskál fürdőben, valamint a Palatinus strandon – sorolta Lazay Gyula –, illetve nem kifejezetten úszómedence, de annak használható a Lukács fürdő két kültéri medencéje.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament, most hétfőn és kedden, a jövő héten pedig hétfőn tart plenáris ülést az Országgyűlés. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés nyílt, kétharmados szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×