eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Nyitókép: BKM

Kiss Ambrus: ha a kukásautók egyszerre romlottak el, egyszerre is javultak meg

Újraindult a szemétszállítás Budapesten, a cég megegyezett a dolgozókkal. A főpolgármester-helyettes szerint nem a semmiből jött a kukások elégedetlensége.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint a kedden kezdődött érdekvédelmi konfliktust gyorsan sikerült lezárni, aminek köszönhetően péntek reggel megkezdődött a hulladékbegyűjtés Budapesten. Úgy fogalmazott, példát mutattak abból, hogyan lehet egy munkahelyi érdekkonfliktust helyesen, és nem a rendpártisággal kezelni, mint ahogyan azt a tanárok esetében láthatólag a kormány és a tankerület csinálja.

Arra a kérdésre, hogy a megállapodás teljesítése mekkora többletköltséget jelent és honnan van rá fedezet, Kiss Ambrus jelezte: a fővárosi költségvetésből erre nem kell plusz forrás, mert a hulladékgazdálkodást a kormányzati kukaholding finanszírozza, hiszen ők gyűjti be a lakosságtól és a közületektől azt a hulladékszállítási díjat, amiből működtetni kell a rendszert. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) az általa beszedett minden 5 forintból csak 4-et ad oda a Budapesti Közműveknek, 1 forintot adminisztrációs és egyéb költségekre megtart magának. Ez évente nagyságrendileg 5 milliárd forint veszteséget jelent a fővárosi cég számára – tette hozzá.

Kiss Ambrus tájékoztatása szerint a megállapodás forrását a BKM az év közben elmaradt kifizetésekből és bérmegtakarításból fogja finanszírozni, illetve az ilyen célra igénybe vehető folyószámlahitelt fogják átmenetileg fedezetként bevonni. „Ugyanakkor továbbra is várjuk az NHKV-tól, hogy kifizesse az a most már 10 milliárd forintot, amivel tartoznak a hulladékszállítás kapcsán” – fogalmazott.

A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. természetesen vitatja a főváros állítását, szerintük rendesen fizettek, sőt, még többet is mint korábban. Erre reagálandó Kiss Ambrus úgy fogalmazott, hogy a számok azt mutatják, a rendszer alulfinanszírozott. Megjegyezte, tényszerű, hogy 2019 végéig többet fizetett a kukaholding, mint 2020-tól, de csak remélni tudják, hogy ez nincs összefüggésben az októberi önkormányzati választások eredményével. Végül arra is emlékeztetett,

nem lehet véletlen, hogy a Budapesti Közművek csütörtökön két darab, összesen 10 milliárdos számlát állított ki az NHKV-nak:

„nyilván nem tennék meg ezt, ha nem gondolnák azt, hogy ez a pénz ne járna” – fogalmazott Kiss Ambrus. Mások mellett azt is megjegyezte még, hogy egészen biztosan probléma van a rendszerrel, máskülönben a kormány nem szüntetné meg jövő nyártól a kukaholdingot, és adná koncesszióba.

Homályos részletek

A politikus szerint nem a semmiből jött a kukások elégedetlensége, hanem több mindenből tevődött össze, noha kétmillió ember csak akkor értesült erről, amikor reggel nem jöttek elvinni a kukákat. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor „beütött a rezsibomba” és megérkeztek az emelt számlák, amiket egyszerűen nem tudnak kifizetni, mert bár volt béremelés, azt az inflációval elment.

„Amikor azt mondja az egyik hulladékszállító, hogy most már évek óta minden délben túrós tésztát eszik, de ezt már nem tudja megfizetni, mert olyan drága a túró, hogy már csak brióst tud magának venni, akkor csak egy pillanat, egy szikra kell, hogy a hangulat átforduljon” – fogalmazott a főpolgármester-helyettes, aki szerint lesz még ilyen helyzet más területen is.

„Sajnos a megélhetési válság rárobbant a dolgozói társadalomra”.

A szakszervezet vezetője csak az InfoRádióban kétszer állította tulajdonképpen azt, hogy 360 kukásautó egyszerre elromlott. A főpolgármester-helyettes szerint, ha ezek a kukásautók elromlottak egyszerre, akkor ezek ma reggelre megjavultak szintén egyszerre.

Karácsony Gergely közben 5 pontban vonta le az elmúlt napok tanulságait:

  1. Minden erejükkel, minden megmaradt lehetőségükkel segíteniük kell, „az államnak első helyen, de Budapestnek, az önkormányzatoknak is a saját lehetőségei szerint”, mert hiába igaz, hogy súlyos gondban van az állami költségvetés, és hiába igaz, hogy szinte megoldhatatlan helyzetbe kerültek az önkormányzatok, „mindez eltörpül azoknak a gondjai mellett, akiknek a napi megélhetésük került veszélybe”.
  2. „Ha valaki eddig nem tudta volna, most megérthette: ezt a várost azok a kollégáink működtetik, akik minden hajnalban beülnek a kukásautóba, beülnek a buszok, a villamosok, a metró volánja mögé, akik biztosítják az ivóvízellátást, rendben tartják a környezetünket, üzemeltetik a távfűtést, és még sorolhatnám. Mondhatom úgy is: ők a hétköznapi biztonságunkat szolgálják. A tanárok pedig a jövőt. Őket megbecsülni, őket segíteni is kötelesség.”
  3. Karácsony Gergely szerint teljesen tarthatatlan a budapesti szemétszállítás jelenlegi helyzete, „az, hogy a budapestiek által befizetett szemétdíjat az állami Kukaholding szedi be, majd egész egyszerűen nem adja vissza azt, ami ebből a fővárosi szolgáltatásért visszajár. A kormányzati Kukaholdingnak vissza kell fizetnie adósságát Budapestnek. A számlát már kézbesítettük.”
  4. A főpolgármester úgy látja, hogy Budapest semmiben nem számíthat a kormányra, „a közegészségügyi helyzetre vonatkozó felvetésünkre a főispántól válaszul kaptunk egy politikai pamfletet. Jó tudni, kinek mi a fontos.”
  5. „Ha válság van, ha fennakadás van, egy nap alatt képesek hadrendbe állítani a lejárató gépezetet. Hazugság, manipuláció, személyeskedés – csak a szokásos. Teszek én erre általában, de most a dolgozóinkat próbálták becsapni, félrevezetni, ezért ez nem maradhat következmények nélkül – jönnek a perek.”

Karácsony Gergely szerint csak úgy védhetik meg Budapest értékeit és elveit, a szolidaritást, valamint a szabadságot, ha kiállnak egymásért, és kiállnak azokért, akiknek támogatás jár, „tegyük ezt meg legközelebb október 23-án”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×