Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: Forrás: Facebook/Gyömrő Város Önkormányzata

Ártatlannak vallja magát a letartóztatott gyömrői polgármester

A várost most az alpolgármester irányítja. Az önkormányzat kommunikációs vezetőjét kérdeztük. Hauser Antal közölte, ők is a sajtóból értesültek a letartóztatásról, és Gyömrőnek semmi köze Gyenes Levente ügyéhez.

Letartóztatta Gyömrő polgármesterét a Szombathelyi Járásbíróság. Gyenes Leventét néhány nappal korábban a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága vette őrizetbe. A városvezető ellen bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult eljárás.

Az önkormányzat közleménye az ügyben itt olvasható.

Hauser Antal, az önkormányzat kommunikációs vezetője elmondta, hogy ők is csak csütörtökön a kora esti órákban, a sajtóból szereztek tudomást a Gyenes Levente polgármestert érintő ügyről, hivatalos tájékoztatást a hatóságoktól nem kaptak.

Az esetet az Infostart is megírta csütörtök este:

„Egyeztettünk a polgármester úr jogi képviseletét ellátó ügyvédekkel, tőlük kaptunk hivatalosabb tájékoztatást. Az egyértelmű és kijelenthető, hogy

az ügy nem kapcsolódik semmilyen módon az önkormányzathoz, sem pedig a polgármester úr jelenlegi vagy korábbi tevékenységéhez,

tehát az önkormányzatot nem érinti, és nem is vizsgálja a hatóság az önkormányzatunkat. Semmilyen nyomozás nem zajlott a Polgármesteri Hivatalban a gazdálkodásunkkal vagy bármi mással kapcsolatban” – szögezte le a kommunikációs vezető.

A városvezetés működik tovább, az önkormányzat működése folyamatos és zavartalan – szögezte le. Hozzátette, a polgármesteri munkakört és jogköröket Tóth János alpolgármester vette át a szabályzatnak megfelelően, ő vezeti a várost és a képviselőtestület munkáját is a következő időszakban, ez a helyzet bármeddig fennállhat a jogszabály értelmében.

A kommunikációs vezető beszélt Gyenes Levente esetleges lemondásáról is: „A polgármester úr nem tájékoztatott minket arról, hogy bármiféle bontási szándékkal írna, ezzel nem is foglalkozunk.”

Amennyiben a polgármester akadályoztatása megszűnik, úgy értelemszerűen ismét ő tölti be a tisztséget, ő látja el a feladatokat és visszakerülnek hozzá a jogkörök – fűzte hozzá.

„Időközi választást csak akkor lehet tartani, ha jogerős bírósági ítélet születik bármilyen ügyben, jelen esetben Gyenes Levente ügyében, és ez a bírósági ítélet olyan módon marasztalja el, hogy nem folytathatja a polgármesteri tisztség gyakorlását” – mondta.

Gyenes Levente tagadja a felhozott vádakat, ártatlannak vallja magát,

és bízik abban, hogy ez minél előbb be is bizonyosodik – árulta el Hauser Antal.

„Fontos azért azt kiemelni – mondta a gyömrői önkormányzat kommunikációs igazgatója –, hogy a gyanúsítás szerint az áfa befizetését elmulasztó cégekkel semmilyen kapcsolatban nem állt, a védelem szerint is több sebből vérzik ez a gyanúsítás. Az előzetes letartóztatás elrendelését szemben panasszal éltek és fellebbezést nyújtottak be. Várhatóan jövő héten tárgyalhatja majd az illetékes bíróság, bízunk benne, hogy más döntést fognak hozni.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rágózással is bekerülhetnek mikroműanyagok a szervezetbe

Rágózással is bekerülhetnek mikroműanyagok a szervezetbe

A rágás során a gumialapból apró mikroműanyag-részecskék válhatnak le, melyeket a nyállal együtt lenyelünk, majd az emésztőrendszerbe jutnak. Ezek többsége várhatóan kiürül a szervezetből, ugyanakkor egy részük felszívódhat és bekerülhet a vérkeringésbe. Pilling Róbert, a Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének mesteroktatója az InfoRádióban elmondta: nem kell rögtön megijedni az olyan hírektől, hogy a rágózással mikroműanyagok kerülhetnek a szervezetbe, de azt sem javasolja, hogy „mindennapos élelmiszerként” fogyasszuk.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×