Infostart.hu
eur:
377.87
usd:
324.07
bux:
0
2026. április 9. csütörtök Erhard
Nyitókép: Pixabay

A Mol egy éven belül átveszi a hulladékgazdálkodást

A kormány azt várja az új rendszertől, hogy a hasznos hulladékok bevételeiből díjemelés nélkül fedezhető lesz a lakossági szolgáltatás vesztesége. A szemétdíjat azonban továbbra is az állam határozza meg, a Mol csak javaslatot tehet.

Hamarosan új időszámítás kezdődik a hazai hulladékgazdálkodásban: a hulladékgazdálkodási koncessziós jogokat az önkormányzatok helyett a Mol kapja. Így a profitorientált magáncég rendeli majd a szemét begyűjtését, szállítását, feldolgozását, és köt szerződéseket az önkormányzatokkal. A magáncég azt is meghatározza, a települések utcáiról melyik cég, milyen sűrűn szállítja majd el a szemetet, a lomot és a szelektívet, illetve utána mit kezd a begyűjtött hulladékkal – írja a Népszava.hu.

A koncessziós ajánlatban a társaság vállalta, hogy egy évente minimum százezer tonna települési szilárd hulladék energetikai hasznosítására alkalmas létesítményt épít öt éven belül. Az első tíz évben legalább ötvenmilliárd forintot költ beruházásra.

A szerződéssel az önkormányzati hulladékos cégek piaci szereplővé válnak: a Mol megvásárolja az Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) Zrt.-t. és a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató (NHSZ) Kft.-t. A cégek alvállalkozóként dolgoznak együtt a koncessziós célokért. Emellett a Mol létrehozott egy külön vállalatot, a Mol Körforgásos Gazdaság Kft.-t, ám ez még nem rendelkezik szükséges jármű-, eszköz és emberállománnyal a feladat elvégzéséhez. A kiírás a Mol-nak szabad kezet ad abban, kit és milyen díj ellenében bíz meg a tevékenységgel.

Egy cég ügyeire rálátó forrás szerint a Mol hat alvállalkozóval szerződne. Ezek egyike a fővárosi FKF, amely a meglévő 680 járművel, két műszakban Budapesten túl akár Pest megyét is ki tudná szolgálni.

A hulladéktörvény utolsó módosítása szerint a Mol közszolgáltatás ellátása érdekében értéktől függetlenül átveheti a szükséges vagyonelemeket. Így akár az önkormányzati cégekkel és eszközökkel végezheti el a munkát, ám ez a lépés súlyos konfliktushoz vezetne a kormánypárti településekkel. A másik opció a hulladékos cégek megvásárlása az önkormányzatoktól, ami jelentős egyszeri kiadást jelentene az olajvállalatnak. A harmadik, legvalószínűbb lehetőség a cégek alvállalkozóként való foglalkoztatása.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×