Infostart.hu
eur:
360.46
usd:
309.54
bux:
132078.75
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Nyitókép: Pixabay

Fővárosi taxikanyar: várni és fizetni is többet kell majd

Ideiglenesen ugyan, de öt-hat perccel megnő a várakozási idő a budapesti taxisoknál a tarifaemelés miatt – mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.

Mától 33 százalékkal drágább lesz egy fuvar a fővárosban, mert az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a várakozási díj pedig 75 forintról 100 forintra emelkedett.

Négy évvel ezelőtt volt utoljára tarifakorrekció a fővárosi taxisoknál – mondta Metál Zoltán az InfoRádiónak. Az Országos Taxis Szövetség elnöke jelezte, hogy korábban a pandémia miatt nem akarták sokkolni a lakosságot, hiszen

ha csak az inflációt nézik, akkor a mostaninál jóval magasabban kellett volna megemelni a díjakat.

"Tárgyaltunk a fővárossal és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával is, mert olyan mértékben emelkedtek a szolgáltatások költségei, amelyek miatt kénytelenek voltunk ezt a díjemelést most már a utazókra hárítani" – mondta Metál Zoltán, és ez szerinte, mint minden egyes díjemelés, egy kicsit lefojtja az utasforgalmat.

"Most 15-20 százalékos visszaesésre számítunk, de ez csak pár hétig, maximum másfél hónapig tarthat. Úgy gondolom: utána visszarendeződik a kereslet és a kínálat" – mondta az elnök.

A fuvarozók vezetője szerint a díjemelés csak hosszú távon változtathajta meg a taxisok számát Budapesten, mert nagyon drága és nagyon hosszú folyamat egy vállakozás beindítása. "Ha még valaki kedvet is kap ahhoz, hogy újra visszatérjen a volán mögé, tehát megvan hozzá minden képesítése és autója is, csak másfél hónap, mire a taxi levizsgázik" – mondta Metál Zoltán. Az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint akár egy évig is eltarthat, amíg ez a jelenlegi ötezres létszám valamelyest növekedni kezd.

Hogy elég lesz-e a taxis Budapesten, Metál Zoltán nem tudta pontosan megmondani, hiszen ahogy ő fogalmazott: csúcsidőben sosem volt elég taxi, még akkor sem, amikor hétezer autó volt a fővárosban, de voltak olyan időszakok eddig is, hogy órákig által a taxisok, mert nem volt igény a szolgáltatásra.

"Csúcsidőben most arra lehet számítani, hogy 5-6 perccel többet kell várni a taxira, mint megszokhattuk, de ez is visszarendeződik majd rövid idő alatt" – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szlávik János elmondta, mit kell tudniuk a nyaralást tervezőknek a hantavírusról

Szlávik János elmondta, mit kell tudniuk a nyaralást tervezőknek a hantavírusról

Vizsgálják, hogy a múlt héten evakuált óceánjáró hajón terjedő hantavírus egy emberre ragályosabb változat-e – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője. Beszélt arról is, hogy van-e hantavírus járvány, és Dél-Amerikába biztonságos-e utazni.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×