Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
325.72
bux:
143027.96
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Vajda-Papír Kft.

Sok adománnyal segíti az ukrajnai menekülteket a Vajda-Papír

Csaknem egy tonna higiéniai papírterméket adományoz a magyar társaság az Ukrajnából menekülők ellátására. Az árut a Magyar Máltai Szeretetszolgálat veszi át és osztja szét a menekülőket ellátó szálláshelyeken és segítségpontokon. Vajda Attila ügyvezető igazgatóval beszélgettünk.

Magyarország vezető higiéniai papírtermék-gyártója, a Vajda-Papír ügyvezető igazgatója elmondta: az adományban toalettpapír, papír zsebkendő, papírtörlő van, emellett pedig több ezer általuk gyártott sebészeti arcmaszkot is biztosítanak. Ahogy a készletek fogynak, a Vajda-Papír kész újabb szállítmányokkal segíteni. Vajda Attila az InfoRádiónak nyilatkozva arra is emlékeztetett, hogy a vállat hosszú távú együttműködésben áll a Máltai Szeretetszolgálattal, és a múltban már több kampányt is lebonyolítottak közösen.

A mostani felajánlással kapcsolatban érdeklődésünkre jelezte, több millió forint értékű adományt adtak át, mely összetétele a szeretetszolgálat igénye alapján került meghatározásra, hiszen „nagyszerű tapasztaltaik vannak, hogy melyek azok a legpraktikusabb, és a legnagyobb igényben előforduló termékek, amikre az ukrajnai menekülteknek a legnagyobb szükségük van”.

A Vajda-Papír Kft. ugyanakkor nemcsak adománnyal segít, hanem munkahelyeket is felajánlott az Ukrajnából menekülő kárpátaljai magyaroknak és ukránoknak, biztosítva egyben a szálláshelyet és ellátás a teljes családok részére – mondta Vajda Attila.

Vajda-Papír Kft.
Vajda-Papír Kft.

Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta,

a társadalmi felelősségvállalás minden felelős vállalat életben mindennapi feladatnak, mondhatni kötelességnek kellene lennie.

Hozzátette: természetesen a mostani egy rendkívüli helyzet, amikor elsősorban az ukrajnai menekülteket, illetve azokat a szervezeteket kell segíteni, amelyek az ellátásban részt vesznek, de a szeretetszolgálattal karöltve, közös meghatározásban a Vajda-Papír rendszeresen támogat magyarországi rászorulókat, köztük hajléktalanokat és fogyatékkal élőket, illetve az őket segítőket.

A több mint 650 munkavállalót foglalkoztató vállalatcsoport a dunaföldvári, a székesfehérvári és a budapesti gyárában is kínál munkalehetőségeket, ezekről bővebb információk a Vajda-Papír oldalán, a karrier aloldalon találhatók – több nyelven.

Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke – az adományozás kapcsán – elmondta: a háború kirobbanása óta menekültek tömegei érkeznek Magyarországra Ukrajnából. A felajánlott szálláshelyek koordinálását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vállalta, emellett országszerte több átmeneti befogadóhelyet nyitottak, ahol nagy hasznát veszik az adománynak. Kiemelte: Nagyon fontos a magyar vállalat akciója, és reméli, egyre több cég követi a jó példát, és a Máltai Segélyszervezettel egyeztetve termékadományokkal támogatják munkájukat a rendkívüli helyzetben – közölte a Vajda-Papír Kft.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánik a részvénypiacon - Most kell betenni a nagy pénzt a tőzsdére?

Pánik a részvénypiacon - Most kell betenni a nagy pénzt a tőzsdére?

Azért nem sűrűn fordul elő olyan pániknap az amerikai tőzsdéken, mint amilyen tegnap volt. Nem is nagyon vagyunk ehhez hozzászokva az elmúlt évek szinte töretlen tőkepiaci emelkedésében. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó sztorikat, a félvezető gyártókat, az adatközpont üzemeltetőket brutálisan büntette a piac, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy széles piaci esés volt. Most adódik a kérdés, hogy az ilyen pánikhelyzetek a legjobb vételi lehetőséget adják-e, és most kell betenni a nagy pénzt a tőzsdére, vagy csak most kezdődik az igazi zuhanás. Megnéztük az elmúlt húsz év tőzsdei adatait, hogy mi történt a nagy tőzsdei pánikokat követő napokban, hetekben és hónapokban, mekkora profitot lehetett elérni, vagy éppen mekkora veszteségeket kellett átmenetileg elviselniük a befektetőknek. Van néhány igencsak meglepő számunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×