eur:
400.67
usd:
371.39
bux:
92231.97
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
A fővárosi Rác fürdő 2017. január 3-án. A kormány még tavaly kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a budapesti Rác fürdő és hotel két, felszámolás alatt lévő beruházó cégét, hogy a jogutód nélküli megszüntetés gyorsabb, átláthatóbb és egységesített eljárásrend szerint történjék. Lapértesülések szerint a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. kezébe került a fürdőkomplexum sorsa, amelynek átfogó rekonstrukcióját 2002-ben kezdték meg. A felújítás 2010-ben be is fejeződött, de máig nem nyitott ki.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Újabb felújítás vár Budapest hányatott sorsú török kori fürdőjére

Várhatóan 2023-ban adhatják át a Rác fürdőt, de addig még komoly felújítás vár rá.

Az elmúlt években jelentős volt a Rác fürdő amortizációja, nagy felújítást kell elvégezni, mielőtt újra megnyitják – mondta az InfoRádiónak a humán területért felelős főpolgármester-helyettes, miután a sajtó képviselőinek megmutatták a hányatott sorsú létesítményt. Gy. Németh Erzsébet elmondása szerint amit csak mozdítani lehetett, azt az évek során a fürdőből, illetve a szállodából ellopták, és már három alkalommal elöntötte a dunai áradás is. „Tényleg áldatlan állapotok vannak” – fogalmazott.

Jelenleg felmérik, hogy mennyi pénzre van szükség a fürdő rendbetételéhez, de a főpolgármester-helyettes biztosra veszi, hogy több milliárd forint lesz. Majd készül a hasznosítási koncepció is. Gy. Németh Erzsébet megjegyezte, abban bízik, hogy Budapest egyesítésének 150. évfordulójára, 2023-ra a fürdőt újra visszakaphatják a budapestiek, illetve az ide látogatók.

A főpolgármester-helyettes azt mondta, az épületben a régi elektromos hálózat annyira tönkrement, hogy eddig nem merték áram alá helyezni, mert félő volt, hogy leégnek az épületek. Ennek orvoslását néhány héten belülre jósolta, akkor pedig víz is lesz, hiszen tudnak majd a szivattyúk is működni, amit a felújítás felmérése követhet. A politikus reményei szerint

néhány hónapon belül pontosan látható lesz, milyen munkákat kell elvégezni, amihez egy költségbecslés is párosulhat.

A létesítmény tulajdonképpen egy saját forrással rendelkező törökfürdő, ahol különféle wellness-szolgáltatásokat, gyógy- és egyéb spa-kezeléseket tudnak majd nyújtani. Ez egy igazi régi török kori fürdő, tehát nincs nagy úszómedencéje, vagyis az ide beilleszthető szolgáltatásokkal várják majd a vendégeket – tette hozzá Gy. Németh Erzsébet.

A jelenlegi főpolgármester-helyettes 2000 és 2006 között még az MSZP fővárosi frakcióvezetőjeként dolgozott a Fővárosi Közgyűlésben, amikor 2002-ben a főváros vezetése döntött a Rác fürdő felújításáról és az ahhoz kapcsolódó szálloda építéséről. Akkor olyan konstrukciót fogadtak el, hogy a műemlék jellegű fürdőépület megújítása mellett a szomszédos két telken szálloda épüljön. 2007 elején a felújítást tervező csapat is újjáalakult, és 2010 elejére végeztek a rekonstrukciós munkákkal. Azóta különböző jogi viták miatt nem tudták megnyitni a létesítményt.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Megnyitották a kisebb szlovák-magyar határátkelőket, Szlovákiában aláírásgyűjtés kezdődött

Megnyitották a kisebb szlovák-magyar határátkelőket, Szlovákiában aláírásgyűjtés kezdődött

A szlovák rendőrség tájékoztatása szerint csütörtökre virradó éjjel ezeknél az átkelőknél is fertőtlenítő berendezéseket telepítettek. A száj- és körömfájás megbetegedés terjedésével összefüggésben azonban korlátozott forgalmi rend van érvényben mind a szlovák-magyar, mind pedig a szlovák-cseh határátkelőhelyeken, ami miatt jelentős torlódások fordulhatnak elő.

Nyugdíjkiegészítést fizet a kormány a magas infláció miatt

A szerdai kormányülésen elhangzottakról tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A legkisebb településen élők számára külön döntések születtek az ülésen, ezekről külön bejelentéseket tett Gyopáros Alpár kormánybiztos. Sok újságírói kérdés irányult a miniszterelnök március 15-ei beszédére és a jegybanknál zajló vizsgálatra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×