Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: MÁV

Az utasok észrevételei alapján változik a vasúti menetrend

A hosszabb távú tervek szerint az elektronikus egyeztetést az összetettebb helyközi autóbuszos menetrendekre is kiterjesztik majd.

Idén júliusban először biztosítottunk lehetőséget a hazai vasúttársaságok menetrendi terveinek online véleményezésére. Bár az egyeztetés még csak tesztüzemben zajlott le, a nagy számban beérkezett érdemi észrevételek arra köteleznek bennünket, hogy több fejlesztést már a decemberi menetrendváltástól megvalósítsunk - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Az államtitkár hozzátette: a tiszta és energiahatékony vasút versenyképességének megerősítéséhez a folyamatos pálya- és járműkorszerűsítések mellett az is kell, hogy a járatok az utasok igényeihez igazodó gyakorisággal közlekedjenek.

A járási szintű menetrendi egyeztetések a területi közlekedésszervező irodák közreműködésével, az önkormányzatok, térségi nagyfoglalkoztatók, közintézmények képviselőinek bevonásával zajlanak. A digitális eszközök lehetővé teszik az utazóközönség közvetlen megkérdezését is. 2021 júliusában a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. honlapján kialakított felületen kísérleti jelleggel elindult a menetrendi tervezetek szélesebb körű, online véleményeztetése - ismertetik a közleményben.

"A kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált, több mint háromezer észrevétel, többnyire érdemi, előremutató javaslatok, módosítási ötletek érkeztek be.

A kormánynak fontos az emberek véleménye, ezért úgy döntöttünk, nem várjuk be a jövő nyárra tervezett éles egyeztetést. Számos kínálatbővítést már december közepétől meglépünk annak érdekében, hogy a vasúti szolgáltatások minél előbb még jobban illeszkedjenek a közlekedők elvárásaihoz" - értékelt Schanda Tamás.

Az államtitkár a változások közül kiemelte, hogy minden Budapest elővárosi vasútvonalon feloldják a karácsony és újév között korábban alkalmazott közlekedési korlátozásokat. Az eddig kimaradó személy- és gyorsított személyvonatok így az ünnepi időszakra eső munkahéten is sűrű kiszolgálást biztosítanak. A menetrendváltástól a most még csak munkanapokon közlekedő S12-es vonatok a hétvégén is járnak. Budapest-Déli és Tatabánya között ezzel félóránként, Oroszlányig pedig óránként indul vonat szombaton és vasárnap is. Jelentősen sűrített menetrendet vezetnek be Esztergom és Süttő között. Munkanapokon a reggeli csúcsidőben óránként, a délutáni csúcsidőben pedig 60-90 percenként közlekednek vonatok.

  • A Győrt Kaposvárral és Péccsel összekapcsoló Helikon Interrégió vonatok sokak kérésére megállnak majd Balatonfenyves alsón és Várdán.
  • Jelentősen javul Érd, Százhalombatta, Pusztaszabolcs és Dunaújváros vasúti kapcsolata a fővárossal, új gyorsított személyvonatok állnak be, egyes járatok útvonala meghosszabbodik.
  • Több járat indul a Pusztaszabolcs-Börgönd-Székesfehérvár,
  • a Dombóvár-Komló és
  • a Budapest-Hatvan vonalon.
  • Bővülnek az InterCity kapcsolatok a főváros és Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza között.

A végleges menetrendeket a szolgáltatók teszik majd közzé.

A közösségi közlekedést gyakran használók legközelebb jövő nyáron tehetik meg észrevételeiket, javaslataikat a vasúti menetrendek tervezéséhez. A részvételi lehetőség hozzájárul az utasok elégedettségének növeléséhez, a szolgáltatási színvonal javításához. A hosszabb távú tervek szerint az elektronikus egyeztetést az összetettebb helyközi autóbuszos menetrendekre is kiterjesztik majd - olvasható az ITM közleményében.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×