Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Tanár ír a táblára a matematika írásbeli érettségi vizsga előtt a fővárosi Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban 2021. május 4-én. A matematika írásbelikkel folytatódtak az érettségi vizsgák országszerte. E tárgyból 68 ezren középszinten, több mint ötezren pedig emelt szinten vizsgáznak.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Nem sokra jutottak az első egyeztetésen a pedagógusok sztrájkjáról

Még csak most indul a kormány és a szakszervezetek tárgyalássorozata a sztrájk kilátásba helyezése kapcsán, de az egyik érdekképviseletnek máris van néhány észrevétele.

Leginkább alaki, formai hibák miatt futottak zátonyra a pedagógusok érdekképviseletei és az illetékes Emberi Erőforrások Miniszérium helyettes államtitkára közötti tárgyalások a kilátásba helyezett sztrájkról.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke érdeklődésünkre azt mondta: hiányoznak a jogkörök a másik félnél, illetve a kettő közül csak az egyik szakszervezettel tárgyalna a kormány a hivatalos dokumentum alapján.

"Volt egy egyeztetés, amit nem neveznék sztrájktárgyalásnak, ugyanis a PSZ és a PDSZ kifogást emelt az ellen, ahogyan a megbízólevele szólt a helyettes államtitkárnak. Mindenképpen szükségesnek tartjuk, hogy ez a megbízólevél a miniszterelnöktől származzon, mert számunkra ez ad garanciát arra, hogy a helyettes államtitkár a végén aláírhatja azt a dokumentumot, aminek az a neve, hogy megállapodás" - szögezte le Szabó Zsuzsa.

A tanár-szakszervezeti vezető az InfoRádióban elmondta, a mostani levél a minisztertől való, de ez még csak "a kisebbik baj".

"Számunkra ez azt a veszélyt hordozza, hogy lehet, hogy a helyettes államtitkárnak bizonyos kérdésekben nincs joga azt mondani, hogy ebben vagy abban meg tudunk állapodni.

Mi kompetenciákat akarunk látni; azt, hogy mire kapott felhatalmazást."

Ráadásul: a megbízólevél alapján a helyettes államtitkár csak a PDSZ-szel tárgyalhatott mint a sztrájkbizottság egyik tagjával, a PSZ viszont közös sztrájkbizottságot hozott létre a PDSZ-szel, ezért azt várja, hogy a PSZ-nek is lehessen joga a tárgyalóasztal mellett ülni.

Ismert, a miniszterelnök kilátásba helyezte, 2022-ben lehetséges egy 10 százalékos pedagógus-béremelés, majd később egy nagyobb arányú, de ehhez Szabó Zsuzsa rögvest hozzátesz egy másik számot: 750 ezer forint a diplomások bruttó átlagkeresete a versenyszférában, a pedagógusoké viszont 323 ezer forint.

Figyelmeztetett külön a pedagógushiányra is: ebben a tanévben 12 ezren hiányoznak a rendszerből, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a többieknek helyettük kell dolgozni.

"Pontosan tudjuk, hogy

egy testnevelés szakos kolléga nem olyan mélységben és nem olyan módszertannal tudja átadni a matematika tudásanyagot a diákoknak,

ebből pedig származhatnak további problémák, hisz a gyermekek továbbtanulása múlik ezen."

Korábban Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára tagadta, hogy tartós pedagógushiány lenne.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Izraelben négy ellenzéki párt – köztük a Van Jövő, az Egyenesen, az Együtt, a Demokraták és az Izrael a Hazánk – együttműködési megállapodást kötött "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt. A pártvezetők Jaír Lapid otthonában egyeztettek, és megállapodtak abban, hogy nem támadják egymást a kampányban, összehangolják lépéseiket, a közös miniszterelnök-jelöltről pedig csak a választások után döntenek. Három munkacsoportot hoznak létre a szavazómozgósítás, a kormányprogram kidolgozása és a közös kommunikáció érdekében. Naftali Bennett szerint a tömb 63 mandátumos többséget szerezhet a 120 fős kneszetben, míg Netanjahu miniszterelnök és koalíciós partnerei már támadják az új szövetséget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×