Infostart.hu
eur:
365.14
usd:
312.12
bux:
136308.24
2026. április 23. csütörtök Béla

Elégtételt kaphat Balla Irma fia

Több mint 14 évvel Balla Irma meggyilkolása után elégtételt kaphat az áldozat ártatlanul meghurcolt fia, Schönstein Sándor - írta a Magyar Nemzet pénteken, jelezve: a gyilkos D. Lajos perújítási kérelmét jogerősen elutasították, így nincs akadálya, hogy kimondják: bűncselekmény hiányában mentik fel Schönsteint.

"Úgy értelmezem a bírósági közleményt, hogy most már valóban minden jogorvoslati út bezárult édesanyám gyilkosa előtt, ami így teljességgel jogerőre emelkedett. Egyeztetnem kell az ügyvédemmel a további lépésekről. Nem vagyok gyilkos, nem követtem el a bűncselekményt, így ezt kell kimondania a bíróságnak, nem pedig azt, hogy bizonyítottság hiányában mentenek fel" - mondta a lapnak Schönstein Sándor, aki még korainak tartja, hogy a jogtalan meghurcoltatása miatti polgári (kártérítési) per folytatásáról beszéljen.

A lap felidézi, hogy a 2007 húsvétján meggyilkolt Balla Irma megölésével először fiát gyanúsították, akit 2010-ben el is ítéltek, bár tagadta a vádakat, és a nyomozók vélekedésén túl semmilyen bizonyíték nem volt ellene. Ráadásul a nyomozás során, a gyilkosság idején, a szomszédos házon segédmunkásként dolgozó D. Lajos kétszer is beismerte, hogy ő ölte meg az asszonyt, ám mindkétszer vissza is vonta a vallomását. A gyilkosságot később a különleges ügyek főosztályának életvédelmis nyomozói kezdték el újra felgöngyölíteni, akik egy új DNS-azonosító technológia segítségével talált nyomokból 2013-ban azonosították D.-t.

A segédmunkást a Debreceni Ítélőtábla jogerősen tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte 2020 februárjában, jóváhagyva a Nyíregyházi Törvényszék elsőfokú ítéletét. A Debreceni Ítélőtábla 2020 novemberében, az elítélt beadványára, perújrafelvételi nyomozást rendelt el. Az elítélt ugyanis olyan körülményt, bizonyítékot mutatott be, amelyet eddig nem vizsgált a bíróság. D. azt állította, ő nem bántotta a sértettet, viszont látta, amint az asszonyt a fia bántalmazta, és azt is észlelte, hogy a helyszín közelében rejtette el a bántalmazás eszközét és más dolgokat is. Szeptember 20-án a perújítási indítványt megalapozottság hiányában elutasították.

Címlapról ajánljuk
A mennyből a pokolba – a csodatévő Leicester City szomorú története

A mennyből a pokolba – a csodatévő Leicester City szomorú története

Tíz évvel ezelőtt a Leicester Cityt ünnepelte Anglia, de nem túlzás: az egész világon mindenki, aki hitt a futballromantikában. A Rókák csapata, akiknek esélyét az aranyéremre 5000:1-re lehetett fogadni, a földkerekség legerősebb bajnokságának győztese lett. Az utódok, egy évtizeddel később, kiestek a harmadik vonalba.

Kapitány István: csökkenti a mediánbér alattiak személyi jövedelemadóját a Tisza-kormány

Kilenc százalék lesz a minimálbér után a személyi jövedelemadó – közölte Kapitány István, a leendő gazdasági és energetikai miniszter a Facebookon. Bejelentette azt is, hogy mekkora fizetésnél mennyit nyernek a medián bér alatt keresők.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×