Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
310.72
bux:
133168.5
2026. április 27. hétfő Zita
Nyitókép: BKK

Szerdán tetőzik a Duna Budapestnél

Csak Nagybajcsnál kellett harmadfokú árvízvédelmi készültséget elrendelni, a fővárosban még a rakpartokat sem kell majd lezárni a Duna vízszintjének az emelkedése miatt.

"A Németországban leesett csapadékmennyiség nem befolyásolta volna ennyire a Duna magyarországi vízállását, a múlt hét végén még kisebb vízszintemelkedést vártunk. A haláleseteket okozó németországi árhullámból nagyon kevés érkezett, ellenben a hétvégén Ausztriában is elkezdett esni az eső, és az előrejelzettnél jóval több a Duna, illetve az Inn, a Traun és az Enns vízgyűjtő területeire, 50-60 milliméter is hullott lokálisan, és ez indított el egy kicsit komolyabb árhullámot Magyarországon" – mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban.

Ez az árhullám a töltések között és a kijelölt ártereken levonul majd. Győr fölött éjjel-nappali figyelőszolgálatot tartanak, de operatív beavatkozásra, például homokzsákolásra a most következő pár napban nem lesz szükség a szóvivő szerint.

A legmagasabb, harmadfokú készültség elrendelésére egyedül Nagybajcsnál, tehát a felső szakaszon lehet szükség rövid ideig, de ott kedden már tetőzik a folyó, Komáromnál és Esztergomnál valószínűleg már csak elsőfokú készültségre lesz szükség, míg a fővárosban ez sem kell.

"Budapestnél szerdán a nap második felében vagy csütörtök hajnalban tetőzik majd a folyó, és nem is kell elrendelni készültséget, hiszen 600 centiméter alatt egy kicsivel várjuk a tetőzést, az első fok pedig 620 centiméternél, a rakpart lezárás pedig 645 centiméternél történik. Bármennyire látványos és intenzív a vízszintemelkedés, hiszen többméteres, vízügyes szempontból ez szerencsére most különösebb feladatok elé nem állítja a kollégáimat" – mondta Siklósi Gabriella.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a vízállás nem veszélyezteti a pesti alsó rakparton folyó felújítási munkálatokat, mert biztosan nem haladja meg a Duna szintje a 645 centimétert.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Drága a benzin – saját fegyverükkel szembesülnek a republikánusok

Drága a benzin – saját fegyverükkel szembesülnek a republikánusok

Az Egyesült Államokban az idei félidős választások előtt elkezdték alkalmazni saját fegyverüket a republikánusokkal szemben. Korábban ők támadták a demokratákat azzal, hogy az uralmuk alatt felmentek a benzinárak. Most viszont ők kapják a hasonló bírálatokat. Az ok: az iráni háború.

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.
A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A vezető devizák árfolyamánál ingadozással indult a hét, miután az iráni-amerikai békemegállapodás kilátásai bizonytalanná váltak. A befektetők figyelme a héten több jegybanki kamatdöntő ülésre irányul. A piacok elsősorban azt várják, hogyan értékelik a döntéshozók a közel-keleti háború gazdasági hatásait, így délelőtt végül erősödni tudott az euró és a forint is az újabb tűzszüneti hírére. A forint szempontjából Magyar Péter leendő miniszterelnök milyen bejelentéseket tesz a gazdaságpolitika irányáról, valamint a kormány összetételéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×