Infostart.hu
eur:
364.73
usd:
325.93
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda üres kültéri medencéi Budapesten 2020. március 15-én. Az új koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. valamennyi fürdőegységét, gyógyászati egységét zárva tartja határozatlan ideig.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

A teljes nyitásra készülnek a fővárosi fürdők

Hétfőtől újra elérhetőek az orvosi beutalóval igénybe vehető gyógykezelések négy budapesti helyszínen – közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. A nyitásról a társaság vezérigazgatóját kérdezte az InfoRádió.

Szűts Ildikó tájékoztatása szerint a hétfői naptól a Széchenyi, a Szent Lukács, a Paskál és a Pesterzsébeti fürdőben újraindult a gyógyszolgáltatás, a Csillaghegyi strandon pedig hamarosan elérhető lesz ismét az uszoda használatának a lehetősége a versenysportolók számára. A fürdők a 2020 novemberében kiadott Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) állásfoglalása alapján kizárólag orvosi beutalóval fogadhatnak vendégeket. A vezérigazgató megjegyezte, az érintettek folytathatnak egy korábban megszakított gyógykúrát, vagy akár újat is fölírhat a reumatológus szakorvos. Meghatározott esetben a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) saját orvosai is rendelkezésre állnak, a pontos részletekről az adott fürdőknél lehet tájékozódni.

Hogyan tovább?

A strandok és fürdők teljes nyitásával kapcsolatban Szűts Ildikó emlékeztetett: a BGYH abban az esetben tudja megnyitni a létesítményeit, ahogy erre a kormány engedélyt ad, ami nyilvánvalóan a járványhelyzet függvényében fog alakulni; erre – egyes hírek szerint – akár már májusban sor kerülhet. Ettől függetlenül a társaság megkezdte a felkészülést, bízván abban, hogy májusra, június elejére valamennyi fürdőlétesítmény kinyithat a teljes körű szolgáltatásokkal a vendégek számára. Készülniük azért is kell, mert a nyitást megelőzően általában szükség is van 2-3 hétre az alapvető takarítási, higiéniás és fertőtlenítő munkálatok elvégzésére.

A vezérigazgató az InfoRádió érdeklődésére azt is közölte, hogy a múlt novemberi zárlat óta „egy borzasztóan nehéz időszakon vannak túl, amely során szabályosan válságot kezelünk, ahogyan azt az egész ország tette”. A Budapest Gyógyfürdőinek fővárosi segítséggel sikerült átvészelnie az elmúlt időszakot – megtartva munkavállalói jelentős részét, aki száma ma is meghaladja a 850 főt, többségük állásidőn van és a bére mintegy 80 százalékát kapja – tette hozzá Szűts Ildikó. Reményét fejezte ki, hogy részben a fővárosi segítséggel, részben korábban felvett hitelekkel át fogják tudni vészelni a következő egy-két hónapot is, amit majd a cég likviditási és gazdasági helyzetének a rendberakása követhet.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányult, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×