Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
A portugál Mr.Dheo nevű utcaművész alkotása egy Sofia nevű egészségügyi dolgozót ábrázol a koronavírus-járvány idején a portugáliai Vila Nova de Gaiában 2020. november 20-án.
Nyitókép: MTI/EPA/LUSA/José Coelho

A brit variáns miatt már kevés a 60 százalékos nyájimmunitás

Az agresszívan terjedő vírusmutációk miatt a lakosság 80 százalékát kellene beoltani a megfelelő szintű nyájimmunitáshoz – mondta az InfoRádiónak nyilatkozó virológus. Rusvai Miklós hozzátette: csak így lehet megállítani a járványt, és elérni azt, hogy a koronavírus ne okozzon súlyos egészségügyi problémákat.

Rusvai Miklós felidézte, a nyájimmunitás azt jelenti, hogy a lakosságnak egy bizonyos százaléka már immunis a vírusfertőzésre. Vagy mert már átesett a fertőzésen, így szerezve védettséget (átvészeléses immunitás), vagy mert megkapta az oltás első adagját legalább három hete (vakcinás immunitás).

A víruskutató kiemelte, hogy míg korábban, a vuhani változatnál nagyjából 60 százalékra tették a szakemberek azt a százalékos arányt, amely esetén a vírus megtorpanhat, addig a brit mutáns esetében, miután az sokkal agresszívabb, súlyosabb betegséget okoz, 80 százalékra tehető a megkívánt nyájimmunitás, hogy a terjedés megálljon. Következésképp

nem elképzelhetetlen, hogy újabb variánsok esetén ez a szám még inkább emelkedhet.

Rusvai Miklós emlékeztetett, van olyan betegség, például a kanyaró, amely ellen 98 százalékos nyájimmunitás kell, hogy fel ne üsse a fejét. De remélhetően a koronavírusnak nem alakul majd ki olyan változata, amely annyira fertőzőképes lenne, mint a kanyaróvírus.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×