1944 decembere és 1990 áprilisa–májusa közötti időszakban, köszönhetően a kommunisták meghatározó erejének, eleinte több-, majd végül egypárti diktatúra, úgymond fenyegetett demokrácia volt Magyarországon. Az InfoRádiónak nyilatkozó Soós Viktor Attila történész emlékeztetett, a kommunista diktatúra ezen erős 45 esztendőjének előzménye az 1919-es Tanácsköztárasság, amit követően szerte Közép-Kelet-Európában, illetve a világ számos pontján teret nyert a marxi, lenini és végül a sztálini eszme mentén a kommunizmus.

A kommunista diktatúra évtizedeinek eltérő időszakai, korszakai figyelhetők meg Magyarországon, éppen ezért az áldozattá válás lehetőségei is különbözők lehettek. A legkeményebb terror 1948 és 1953 között a Rákosi-korszakban zajlott, de az 1956-os forradalmat követő megtorlások, vagy a kiépülő Kádári-diktatúra keménysége is más és más módon volt jelen. Ami viszont egyértelmű,

nagyon sokan lettek áldozattá, bebörtönözve, internálva, kitelepítve, esetleg házi őrizetbe helyezve

– emelte ki a történész. Volt, akit elvi, vallásossági, vagy egyéb, más módon megtett elköteleződése miatt távolítottak el a munkahelyéről, vagy nem vették föl felsőfokú oktatási intézménybe. Vagyis számos olyan kérdéskör van, ami miatt valaki áldozattá válhatott.

Természetesen a legmegrendítőbb, amikor valaki az életét veszítette – folytatta a szakember –,

akár egy halálos ítélet folyamán, akár mert egyszerűen megtámadták, és kioltották az életét,

esetleg a börtönkörülmények, vagy a gulág táborok embertelen körülményei, bánásmódja miatt.

Úgy látja, miután ezek mind–mind személyes tragédiák, sorsok és életutak, külön–külön érdemes őket vizsgálni és bemutatni, hiszen minden egyes történet más és más. „Ma gondolhatunk egyházi személyekre, közéleti- és politikai szereplőkre, egyszerű állampolgárokra, akik egészen a 80-as évekig megszenvedték ezt az időszakot.”

A kommunista diktatúra legkeményebb időszaka vitathatatlanul a Rákosi-korszak brutalitása volt, amit a fizikai terror jellemzett. Ugyanakkor az 1956-ot követő megtorlás, és a Kádár-rendszer kiépülése, maga a kádári diktatúra hasonlóan mély és meghatározó nyomokat hagyott a magyar társadalomban. Hiszen

a forradalom utáni kivégzések, az egészen a 60-as, 70-es évekig elnyúló politikai ügyek és perek jól mutatják, hogy kísérletet tettek a társadalom megfélemlítésére,

korlátozva az emberek mindennapi életét, hogy ne kerülhessen sor még egy olyan felkelésre, lázadásra sor, amelyre 1956 októberében–novemberében sor kerül – magyarázta Soós Viktor Attila.

Az pedig, hogy 1989 tavaszán–nyarán végre sikerült az országnak kivívnia a szabadságát, és ma is demokráciában, szabadságban élhetünk, nagyon sok ember áldozatvállalására, elkötelezettségére és igazságszeretetére volt szükség, vállalva a börtönbüntetést, internálást, akár még a halált is.